Pénteken (újra) megpróbálják bebizonyítani, hogy a Föld lapos

Pénteken ismét megkíséri annak a bebizonyítását az amerikai Mike Hughes, hogy a Föld lapos.

Legutóbb nem járt sikerrel a 61 éves, kaliforniai férfi. Ahogy arról beszámoltunk, gőzhajtású rakétát fejlesztett ki, amellyel eltervezte, hogy 550 méter magasra emelkedik. Végül peches volt, mert a rakéta indítóállomásának használt lakókocsi elromlott, az amerikai szövetségi hatóság is közölte vele, hogy nincs engedélye a kilövéshez.

Egy friss bejelentés szerint Hughes február 3-án próbálkozik meg újra, most azonban horizontálisan indul el a rakétával, mert így nem sért törvényt. Ez azonban nem lesz elégséges a bizonyításhoz, ahogyan arra felhívja a figyelmet a Live Science oldal is. Legalább 10700 méter magasba kellene ugyanis emelkedni ahhoz, hogy a bolygó görbülete láthatóvá váljon.

Hughes a fent látható videóban azt mondja, hogy nem is célja igazolni azt, hogy a Föld lapos – bár valóban hisz ebben, mert "nem tudja cáfolni". Az ő célja, hogy egy űr-projektet indítson.

A férfi egyébként előre leszögezi: aki drónfelvételt akar készíteni a kilövéskor, annak lelövik az eszközét, azaz senki nem rögzíteni a bizonyítási folyamatot.

A lapos Föld hívei egy 19. századi feltaláló és vallási vezető mai követői. Samuel Rowbotham a Bibliára alapozva állította, hogy valójában az Északi-Sark áll a korong alakú Föld középpontjában, Déli-Sark pedig nem is létezik, az egy a korongot körülölelő, magas jégfal. A kontinensen vízen úsznak, alattuk tűz ég. A Nap a Föld felett kering.

Címlapi illusztrációnk forrása: Facebook/Mad Mike Hughes

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?