Ideális családi program: különleges kisállatokkal ismerkedhetünk Kolozsváron

Idén is január derekán, 12. és 14. között rendezi meg a kolozsvári Albatrosz Galambtenyésztő Egyesület hagyományos nemzetközi kisállat-kiállítást és -vásárt az Aurel Vlaicu úti Expo Transilvania vásárcsarnokban. A tenyésztőknek jó alkalom ez a kiállítás a szakmai találkozásra, tapasztalatcserére. A látogatók részére viszont ideális családi program lehet egy hétvégi kikapcsolódásra, feltöltődésre.

A szervezők minden eddiginél gazdagabb mezőnyt szerveztek, már csak azért is, mert az Albatrosz Egyesület idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Már az előző évek kiállításain is nagy várakozásként emlegette az egyesület a 2018-as esztendőt. A felhozatalt tekintve úgy tűnik, az egyesület reményeit be is váltotta.

Az eddigi bemutatókhoz hasonlóan az idén is a galamboké a főszerep. Több mint ötven galambfajta – amibe beletartoznak az egyes fajták alfajtái is – sorakozik hosszan elnyúló ketrecsorokban.  

Idén is képviselteti magát a Balmazújvárosi Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület profiljuknak megfelelő galambfajtákkal. Dr. Posta János, a balmazújvárosi egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, a kolozsváriakkal több éves együttműködést ápolnak, 2014 óta vannak jelen az évenként megrendezett kiállításokon. Idén 56 galambot számláló kollekcióval érkeztek, amelyet természetesen a náluk preferált és őshonos fajtákból állítottak össze.

A galambok mellett a legnagyobb számban baromfik és házinyulak uralják a mezőnyt – szintén zavarba ejtően gazdag fajtakínálatban. Egyes fajtákat közülük a hazai közönség is ismerhet – az erdélyi kopasznyakú tyúk manapság is a hagyományos paraszti baromfiudvarok lakója –, de a hatalmas testű fajtákra már felkapjuk a fejünket…

Récék, fácánok, tengerimalacok, papagájok, csízek, struccok színesítik a kiállítást, az állatok jó része meg is vásárolható. A kiállított galambok egy része is megvehető az erre elkülönített röptetőkben. Előny a városi kisállat-boltokhoz képest, hogy itt egyenesen a tenyésztőktől vásárolhatunk, aki ismerteti a fajtára jellemző tulajdonságokat, tanácsokkal lát el. A helyszínen kapható tombola nyertesei között szintén kisállatokat és az állattartásban hasznos tárgyakat sorsolnak ki.

A rendezvény pénteken 12 órától a hivatalos megnyitóval kezdődött, szombaton reggel 8-tól este 8-ig, vasárnap reggel 8 és délután két óra között látogatható. A tombolahúzásra vasárnap 12 órától kerül sor.

Kapcsolódók

Kimaradt?