Végre: érkeznek az erősebb akkuk a Samsungtól

Nagyobb kapacitású és gyorsabban tölthető akkumulátorokat fejlesztett ki a Samsung – jelentették be hétfőn.

A grafénlabdának nevezett technika alkalmazásával 45 százalékkal nő majd az új akkuk kapacitása, a töltési sebesség pedig az ötszörösére növekszik a mostani standardokhoz viszonyítva.

A Samsung állítása szerint az új technológiának köszönhetően akár 12 perc is elég lesz ahhoz, hogy a nulláról feltöltsünk egy akksit, míg jelenleg több mint egy órára van szükség ehhez.

A mesterségesen előállítható grafén ereje, elektromos vezetőképessége és rugalmassága miatt szárnyalhatja túl a korábbi technológiával épített akkukat.

Kapcsolódók

Kimaradt?