Érdekes felfedezést tettek az első klónbirkáról

Dolly, a klónbirka korai ízületi gyulladását nem az okozta, hogy klónozással jött világra - erre a megállapításra jutottak a 2003-ban elpusztult állat csontvázának ismételt vizsgálatával a brit Nottinghami Egyetem kutatói.

Dolly 1996 júliusában született az első emlősként, amelyet egy felnőtt állat testi sejtjének klónozásával sikerült világra hozni. A klónjuhot életében mindvégig szoros megfigyelés alatt tartották, hogy kiderüljön, nem okoz-e egészségügyi problémát az, hogy nem természetes úton fogant. Azt is vizsgálták, nem mutatja-e korai öregedés jeleit - számolt be róla a BBC.

Dollynak korán végtagpanaszai támadtak, majd hatévesen el kellett altatni egy tüdőgyulladás miatt. Tavaly, a klónbirka születése után húsz évvel a tudósok 13 klónozott birkát vizsgáltak meg. Az állatok 6-9 évesek voltak, ami emberi korban számítva 60-70 évnek felel meg. Közülük négy állat - Debbie, Denise, Dianna és Daisy - ugyanabból a sejtsorból származott, mint Dolly, tehát ugyanazokkal a génekkel rendelkezett. A Nottinghami Egyetem kutatói megállapították, hogy a klónozott birkák is egészségesek maradhatnak időskorukig, nem kell feltétlenül Dolly sorsára jutniuk.

A birkák rendszerint 8-10 évet érnek meg háziállatként és vadon is.  A kutatók most ismét tanulmányozni kezdték Dolly csontvázát is, és egy új röntgenvizsgálat szerint Dolly csontozata nem mutatott eltérést a hasonló korú klónozott és egészséges birkákétól.  A csontízületi gyulladás ugyanolyan valószínűséggel fordult elő a természetes úton született juhoknál és az egészséges klónozott juhoknál is. A kutatók szerint tehát alaptalanok azok az aggodalmak, hogy a klónozás miatt alakult ki korai ízületi gyulladás Dollynál.

Kapcsolódók

Kimaradt?