Minden eddiginél súlyosabb influenzajárványra kell számítani

A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán kedden.

Szlávik János azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy az úgynevezett ausztrál influenza idén 137 ezer embert fertőzött meg Ausztráliában.
Felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben változik az influenzavírus és új törzsek alakulnak ki, és elkerülhetetlen, hogy az ausztrál vírustörzs elérje Közép-Kelet-Európát is.

Ugyanakkor a már hozzáférhető oltóanyag védelmet nyújt a déli féltekén kialakult törzs ellen is. Ez nem jelent százszázalékos védelmet, de aki beoltatja magát, biztos lehet abban, hogy ha meg is fertőződik, a betegség nem lesz súlyos lefolyású nála.

A főorvos elmondta: a jelenlegi légúti megbetegedéseket még nem az influenza okozza, mivel az általában december végén jelenik meg. Vagyis még mindenki időben beoltathatja magát, mivel a védettség kialakulásához, mintegy két hét szükséges - mondta Szlávik János.

Kapcsolódók

Kimaradt?