Fél évezredes csillagórát találtak egy hajóroncsban

A legrégebbi ismert tengeri asztrolábiumot (csillagóra) találták meg egy 1503-ban az ománi partoknál elsüllyedt portugál hajó roncsában.

A bolygók pályájának és pillanatnyi helyének meghatározására szolgáló eszközt már az ókorban is ismerték, de csak a késő középkorban használták a hajózásban, például az Indiába tartó portugál felfedezők a 15. század végén, a 16. század elején.

A 17,5 centiméter átmérőjű, két milliméternél vékonyabb bronzkorongot már 2014-ben felhozta az Omán partjainál elsüllyedt hajó fedélzetéről David Mearns Nagy-Britanniában élő amerikai roncsvadász, de a Warwicki Egyetem csak most állapította meg róla szkenneléssel, hogy egy olyan eszköz, amellyel a középkori hajósok a Nap magasságát délben megmérve a saját helyüket és a továbbhajózás irányát határozták meg. A kopottas fémlemez peremén csak a szkennelés tudta kimutatni az 5 fokonként elhelyezkedő rovátkákat, amelyek bizonyítják, hogy navigációs eszközről van szó.

Az amerikai kutató szerint a csillagóra 1495 és 1500 között készülhetett, vagyis körülbelül három évtizeddel korábbi az eddig ismert legrégebbi tengeri asztrolábiumnál. A korongon jól látható I. Mánuel portugál király címere.

Mearns cége, a Blue Water Recovery már 1998-ban megtalálta a hajóroncsot, de csak 2013-ban kezdte meg a feltárását az ománi kulturális minisztériummal együttműködésben. A roncsvadász szerint a roncs az Esmeralda nevű hajóé, amely részt vett Vasco da Gama portugál felfedező második indiai expedícióján (1502-1503), és amelynek kapitánya a nagy felfedező nagybátyja volt. A hajó viharban süllyedt el 1503-ban, a roncsról 2013 óta csaknem 3000 tárgyat hoztak fel búvárok.

Vasco da Gama az első európaiként jutott el tengeri úton Indiába, megnyitva az utat a gyarmatosítás, az Európa és Ázsia közti kereskedelem korszaka előtt. A portugálok élen jártak a tengeri asztrolábiumok fejlesztésében, legkorábbi bizonyíték a használatukra 1480-ból származik - közölte David Mearns. A BBC szerint a hajózásban használt csillagórák ritkák, az ománi a 108. katalogizált asztrolábium. A műszer biztosan 1502 előtt készült, mert a hajó ekkor indult el Portugáliából, de nem korábban, mint 1495-ben, mivel I. Mánuel csak abban az évben lépett trónra.

A világ legrégebbi ismert tengeri asztrolábiumát az Ománi Nemzeti Múzeum kapta meg.

Címlapi illusztrációnk forrása: National Geographic

Kimaradt?