A Facebook-oldalakra veszélyes újítást tesztel a Facebook

Hat országban teszteli a Facebook azt az új módszert, ami komoly érvágást jelentene a közösségi portálon működő oldalak számára.

A Mashable írja, hogy miután a Facebook bevezette az Explore Feedet, azaz a még nem lájkolt oldalakart elénk görgető második üzenőfalat, hat országban – Szlovákiában, Srí Lankán, Szerbiában, Bolíviában, Guatemalán és Kambodzsában – egy különösen súlyos lépést tesztelnek.

Ennek értelmében az összes már követett Facebook-oldalt áttették a második üzenőfalra, amivel az olvasótábor jelentős részét elvesztették az érintettek.

Egyelőre nem tudni, hogy ezzel mi a közösségi oldal célja, de félő, hogy már nem a virális tartalmak, a célközönség belövése és egyéb módszerek hozzák az olvasottságot, hanem egyszerűen az a döntés, hogy valaki fizet-e vagy sem az olvasók eléréséért.

A Facebook egy szóvivője elmondta, azt tesztelik, hogyan működhet két párhuzamos üzenőfal: az egyiken az ismerősök bejegyzései, a másikon az oldalak hírei jelennének meg. Egyelőre nem érinti a világ többi részét ez a teszt.

Az ábrán az látható, ahogyan a 60 legolvasottabb szlovák Facebook-oldal nézettsége változott az új módszer bevezetésével. A probléma az, hogy vélhetően sokan nem is tudnak az Explore Feed létezéséről és nem tudni, mennyire lesznek hajlandóak átkattintani erre a későbbiekben. A Facebook reménye az lehet, hogy többet keresnek így, lévén már két üzenőfalon lehet reklámozni.

Címlapi illusztrációnk forrása: CNET

Kapcsolódók

Kimaradt?