Nem fogy az iPhone 8 – utánanéztek, hogy miért

Arra volt kíváncsi a Phonearena, hogy a nemrég bemutatott három iPhone modell közül miért kelendő a 8-as?

A honlap felmérésből kiderült, hogy ennek a fő oka az iPhone X. Ez az első eset ugyanis, amikor az Apple két különböző telefonmodellt mutatott be (egészen pontosan hármat, a 8 és 8 Plus azonban többé-kevésbé ugyanaz).

A többség tehát az iPhone X modelljét jelölte meg mint okot arra, hogy hanyagolja a 8-ast, 21 százalék azonban más választ adott: nekik jól bevállt az előző, nincs szükségük az újra. 18 százalék a "szörfdeszka" dizájnt jelölte meg.

Az első hét eladásai a tavalyi felére estek, az iPhone X pedig lassan gördül ki a gyárakból. A 8 és 8 Plus iránti igény kissé eltolódott az utóbbi irányába, holott az árak a csillagos égig érnek, ráadásul egy komoly problémát is jeleztek a készülékeknél.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?