Megállapodott Oroszországgal a Google

Az Orosz Monopólium-ellenes Hivatal (FAS) bejelentette, hogy megállapodott a Google illetékeseivel.

Az amerikai webes konszern a jövőben lehetővé teszi a vetélytársai számára, hogy Oroszországban az androidos telefonokra feltelepíthessék a saját alkalmazásaikat. Mindez egyúttal azt jelenti, hogy az óriáscég a jövőben nem telepítheti fel exkluzív módon a mobiltelefonokra a saját keresőjét vagy más programját, s biztosítania kell a felhasználóknak a választás szabadságát.

A Windowshoz hasonló böngészőválasztó kerül az orosz verzióba, és a kereső sem alapértelmezetten a Google lesz. Az ügyben már 2015 októberében döntés született, de a vállalat bírósághoz fordult és fellebbezett. A két fél közötti vita most zárult le jogerősen.

Igor Artyemijev, az Orosz Monopólium-ellenes Hivatal vezetője azt nyilatkozta, hogy megpróbáltak egyensúlyt találni az Android-ökorendszer és a független fejlesztők érdekei között azért, hogy az utóbbiak is bemutathassák a mobil alkalmazásaikat és a szolgáltatásaikat az Androidra épülő eszközökön. A megszületett döntés pozitív hatással lehet a piacra.

Az új helyzetből elsősorban a Google legnagyobb orosz riválisa, a Yandex profitál majd. Korábban éppen a Yandex nyújtott be panaszt 2015 februárjában a Google ellen. Az már korábban kiderült, hogy a webes óriásnak 438 067 400 rubel pénzbüntetést is ki kell fizetnie. Az egyelőre kérdéses, hogy a döntés kihat-e a Google más piacaira is, Törökországban például hasonló eljárás indult a társaság ellen.

Kapcsolódók

Kimaradt?