Az Amazon már a holdraszállítást tervezi

A Washington Postban fejtette ki Jeff Bezos a Blue Origin vezetésének elképzelését.

Eszerint ők is jelentős mértékben hozzájárulhatnak a Holdra való sikeres visszatéréshez, itt ugyanis saját leszállóegység kifejlesztésével, valamint rakétákkal gyorsítanák fel a fontos rakomány és az űrhajósok célba juttatását, illetve az esetleges holdbázis felépítését. Az ehhez szükséges felszerelés már 2020-ra készen állhat, amivel persze picit előre szaladnának, a NASA-val azonban már most megindult az egyeztetés.

A Blue Moon a tervek szerint a Shackleton-kráter mellett szállna le, itt ugyanis a szinte állandó napsütés kedvez a napelemeknek, a kráter mélyén pedig vízjég lehet, ami nemcsak a jövőben felépítendő holdbázis sikeréhez járulhat hozzá, de hidrogénre és oxigénre is lebontható, kellő mennyiségű üzemanyagot biztosítva a rakétáknak – írja az sg.hu.

Kapcsolódók

Kimaradt?