Dánia a világon elsőként digitális nagykövetet nevez ki
Dánia a világon elsőként digitális nagykövetet nevez ki, aki olyan számítástechnikai óriásokkal ápol majd kapcsolatokat, mint az Apple, a Microsoft és a Google - derült ki pénteki médiajelentésekből.
„Ezekre a konszernekre valamiféle új nemzetekként tekintünk, és ennek szellemében meg kell határoznunk, hogyan viszonyulunk hozzájuk” – magyarázta Anders Samuelsen dán külügyminiszter a Politiken című helyi napilap pénteki számában. „Olyan cégekről beszélünk, amelyek éppen annyira befolyásolják Dániát, mint a valódi országok.”
Dánia azt reméli, hogy a lépésnek köszönhetően elsőként értesül az új technológiai fejlesztésekről és elsőként tud válaszolni az azokból adódó politikai és etikai kérdésekre, ezzel pedig vonzóbbá válik a befektetők számára.
Egy Politiken által idézett kutató jelképesnek tartja a digitális nagykövet kinevezését, mert a tisztségviselőnek a jelenlegi állás szerint munkatársak nélkül kell majd ellátnia a hatalmas kihívást jelentő új szerepkört.
A dán külügyminisztérium a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy egyelőre sok részlet – a többi között a projekt beindításának időpontja is – tisztázatlan. Annyi biztos, hogy a nagykövet a tárca személyes támogatását fogja élvezni.