A Facebook halottá nyilvánította Mark Zuckerberget

"Reméljük, hogy akik szeretik Markot, békére lelnek abban, amit mások megosztanak róla" – ez volt olvasható Mark Zuckerberg Facebook-profilján pénteken egy ideig. A Facebook alapítója persze nem halt meg, a közösségi oldal elég durva hibája miatt jelent meg ez az üzenet.

De nem csak róla. Körülbelül kétmillió emberrel és ismerőseikkel közölte pénteken a Facebook tévedésből, hogy meghaltak, idézte az AFP hírét az MTI. A hírügynökség amerikai sajtóhíreket is idéz, amelyek szerint több millióan szembesültek azzal pénteken, amikor bejelentkeztek a közösségi oldalra, hogy megjelent a felirat, miszerint egyik ismerősük meghalt. Ezt a Facebook az adatlapokon akkor jeleníti meg, amikor az elhunyt rokonai jelzik a Facebooknak, hogy a felhasználó már nem él.

A portál szóvivője szerint tévedésből rövid ideig olyan felhasználók adatlapján is megjelent az üzenet, akik egyáltalán nem haltak meg, és nagyon is élnek. „Borzalmas hiba történt, amelyet azóta orvosoltunk” – mondta a szóvivő.

A Washington Post újságíróját Abby Ohlheisert is halottá nyilvánította a közösségi oldal. „Délután a profilomon megjelent egy kedves üzenet a barátaimnak, hogy emlékezzenek rám, és találjanak békét abban, amit mások megosztanak rólam. Nagyon megható volt a kis virággal együtt. Csak az a bibi, hogy nem haltam meg” – írta Ohlheiser.

Ha a hozzátartozók jelzik a Facebooknak, hogy egy rokonuk meghalt, a felhasználó adatlapját a közösségi oldal megemlékező oldallá alakítja át. Ehhez azonban be kell mutatni a halotti bizonyítványt.

Kapcsolódók

Kimaradt?