Tovább esik a PC-k népszerűsége

Az IDC számításai szerint az áprilistól júniusig tartó időszakban mindössze 4,1 százalékkal zsugorodott az egy évvel ezelőtti forgalomhoz képest a PC-piac, ami pozitívum, mert korábban ennél jóval magasabb, 7 százalék körüli visszaesést prognosztizáltak.

A váratlan adatok mögött elsősorban az áll, hogy a kereskedők a jósoltnál kicsit hamarabb kezdték meg a készletek feltöltését, amivel az iskolakezdés miatt hagyományosan erős nyár végi időszakra akartak felkészülni. Ennek megfelelően a szegmens éves teljesítményében mindez nem fog különösebb módosítással járni. Ezt mutatja az is, hogy a piackutató szinte teljesen változatlanul hagyta 2016-os prognózisát.

2017-ben előfordulhat az, ami nagyon rég nem történt meg: 100 millió alá esik az eladott asztali gépek mennyisége. Viszont a jövő év végre tényleg a mélypont lehet, és onnantól fogva akár egy nagyon enyhe bővülésben is reménykedhetnek a gyártók. A kutatók a 2016-2020 közötti periódusban éves átlagban 0,7 százalékos csökkenést jósolnak, amin belül az asztali gépek lassan tovább veszítenek a jelentőségükből, a hordozható társaik pedig valamivel 150 milliós darabszám fölött tudják stabilizálni az eladásokat – írja a Bitport.

Kimaradt?