Egyetlen honlap miatt 15 ezer hívet veszített a Norvég Egyház

A 2012-ig állami egyházként működő, protestáns Norvég Egyház 3,8 millió hívet számlál, de egy új honlapnak köszönhetően máris 15 ezer követőt veszített el.

Új honlapot indított az egyház, amely arra ad lehetőséget, hogy hívei ellenőrizzék: valóban tagok-e, és amennyiben nem szeretnének azok lenni többé, leiratkozhassanak.

A lehetőséggel ezrek éltek: négy nap alatt 15 ezer korábbi tag „jelentkezett ki”. Az egyház szóvivője, Kristin Gunleiksrud úgy reagált: „az emberek egyháza maradunk, nyitott és barátságos”. Hozzátette, akarata ellenére senki nem kell a tagjuk legyen, így aztán örvend annak, hogy az „önkiszolgáló” opciót megadták a híveknek.

A leiratkozók okozta bánatot némileg ellensúlyozza, hogy 549 új hívet is szereztek a négy nap alatt – írja a The Local.

Norvégiában egyébként is változnak az idők: idén márciusban arra a kérdésre, hogy hiszel-e istenben, a norvégok 39 százaléka válaszolt nemmel és 37 százaléka igennel. 23 százalékuk azt mondta: nem tudja eldönteni. Először billent át a hívők-nemhívők mérlege, 1985-ben még a lakosság felét tették ki az előbbiek, és 20 százalékát az utóbbiak.

Kimaradt?