Önvezető kisbuszokkal látják el Helsinkit

Elektromos, önvezető kisbuszok gördülnek Helsinki útjaira, az EasyMile EZ10 modellek jó egy hónapig cirkálnak majd a finn fővárosban.

Helsinki útjait a következő hetekben több, teljesen elektromos hajtású robotkisbusz rója majd. A járművek a franciaországi székhelyű EasyMile vállalat EZ10 modelljei, amelyekben a tesztidőszak alatt - hasonlóan az Uber hamarosan Pittsburghben útnak induló önvezető Volvóihoz - egy emberi vezető is ül majd, aki vészhelyzet esetén át tudja venni az irányítást.

Az elektromos kisbuszokat már korábban is tesztelték közterületen, igaz akkor csak gyalogosoknak fenntartott utakon, ez lesz az első alkalom, hogy éles helyzetben kell becsatlakozniuk a napi forgalomba.

Az EZ10-esek átlagosan óránkénti 10 kilométeres sebességgel közlekednek. A kényelmes tempóban guruló kisbuszokat a gyártó a tömegközlekedés kiegészítésére, illetve részleges tehermentesítésére szánja, egy-egy jármű kilenc utasnak biztosít férőhelyet. A buszok a létező busz-, illetve metróállomások, közlekedési csomópontok között ingáznak majd, az út kiszámításakor figyelembe véve az adott megállónál lehetséges csatlakozási időpontokat is.

A tesztek a tervek szerint szeptember közepéig tartanak majd, és egy téli szünetet követően, tavasszal folytatódnak – írja a hwsw.hu.

Címlapi illusztrációnk: Response

Kapcsolódók

Kimaradt?