Japán tudósok szerint a macskák értenek a fizikához

A Kyotói Egyetem tudósai szerint még mindig nem teljesen tudjuk felmérni a macskák intelligenciáját. A szakemberek azt feltételezik: az állatok bizonyos mértékig megértik a fizikát.

Véleményük szerint az állatok az ok-okozati összefüggéseket értelmezik, bizonyos zajok vagy mozgások okait sokszor korábbi jelenségeknél keresik, így láthatatlan hangokból is következtethetnek a forrás létezésére – ez pedig igen hasznos vadászat közben.

A tanulmány szerzői szerint az eredmények azt is bizonyíthatják, hogy a macskák a gravitációt is felfogják egy bizonyos szinten. Mivel korábban az állatok fizikai tudását nem mérték, egyelőre ez az egyetlen alátámasztása az elméletnek.

A kutatásban a szakemberek 30 házi macskát figyeltek meg. Az állatoknak dobozokat mutattak, melyekben vagy volt egy tárgy, vagy nem. A kísérlet során a ládákat egyszer megfordították, így amelyikben volt valami, az zajt adott ki. A mozgatás után a dobozokat kinyitották, így a macskák megnézhették, hogy található-e bennük bármi is. Bizonyos esetekben a tárolók nem tartalmaztak semmit, a tudósok mégis lejátszották a csörgés zaját. Más alkalmakkor a dobozban ugyan elhelyeztek egy tárgyat, de azt rögzítették, így nem adott ki hangot a megfordítás során. A kutatók a ládák mozgatása előtt hagytak időt az állatoknak a helyzet felmérésére. Azt figyelték meg, hogy a macskák töprengve – vagy inkább unottan – szemlélték a dobozokat.

A szakemberek úgy hiszik, hogy a kedvencek ekkor azon gondolkodtak, vajon van-e valami odabent? Végül jött a macskák számára a sokk. Ha egy doboz zörgött, de később üresnek bizonyult, vagy éppen zajtalan volt, de akadt benne valami, az állatok hosszasan meredtek a ládára. A kutatók szerint ennek oka a zavartság, és az ok-okozat közti összefüggés keresése lehet. Természetesen az sem kizárható, hogy a macskák egyszerűen lusták voltak elfordítani a fejüket. Az az elmélet sem elvetendő, hogy az állatokat az zavarta meg, hogy a tudósok ennyi energiát fordítottak egy ilyen kísérletre – írja a 24.hu.

Kimaradt?