Cinikus futurista: ha elveszik a robotok a munkád, keress mást

Annak ellenére, hogy sokan tartanak a robotizálás miatt a munkahelyek felszámolásától, a  futurista Jerry Kaplan szerint az amerikaiak kilencven százaléka veszíti el a jövőben a munkáját a robotok miatt, és ez boldogságra kell ösztönözzön minket.

„Ha beprogramálhatunk gépeket, hogy röntgensugarakat olvassanak és híreket írjanak, minden jobb lesz. Azt mondom, kellemes szabadulást, keress új munkát” – fogalmaz a 63 éves futurista a The Guardian szerint.

A munkahelyek megszűnése mellett az anyagi egyenlőtlenségek is problémát okoznak. Kaplan elismeri, hogy a robotok a módosabbak tulajdonában lesznek, az automatizálás haszna azoké lesz, akik megengedhetik maguknak. „És miért ne? Persze, hogy ők kaszálják le a hasznot” – fogalmaz.

Véleménye szerint azoknak, akiket a robotizálás elvette a kenyerét, egyfajta hitelt kellene biztosítani a jövőben elvégzendő munka bérére. Úgy véli, a nehéz korszak köszönt be majd, a tömeges munkanélküliség miatt.

A Szilícium-völgyben egyre kevésbé kérdés, hogy gondot okoz-e az egyre fejletteb mesterséges intelligencia, és egyre többet beszélnek a megoldásokról: az Y Combinator, amelynek alapítója büszke arra, hogy az egyenlőtlenségek kitermelését elősegítő vállalkozások része, nemrég útjára indított egy alapjövedelem-kísérletet, amely során kötelezettségek nélkül juttatnak illetményeket embereknek.

Kaplan szerint ugyanakkor a gépek feladatokat automatizálnak, nem foglalkozásokat, így elsősorban azok a munkák vannak veszélyeztetve, amelyek kevés feladatot igényelnek. Ezzel szemben számos állás van, amely a lista másik végén található, olyanok például, amelyekhez elengedhetetlen az empátia vagy a problémamegoldás képessége. Élsportolók, partiszervezők, virágkötők, temetkezési vállalkozók szintén megmaradnak – jegyzi meg Kaplan.

Úgy véli, ha a népesség két százaléka végzi majd el azokat a feladatokat, amelyeket korábban kilencven százalékra bíztunk, nem rossz forgatókönyv.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?