Komoly előrelépés történt a szervátültetés terén

Ezentúl minden veseátültetésre váró beteg kaphat új szervet, függetlenül a donor immunológiai tulajdonságaitól.

A forradalminak nevezhető eljárásról egy nagy amerikai kutatás eredményei alapján adtak hírt a neves orvosi szaklap, a New England Journal of Medicine hasábjain. A kutatás során a kutatók úgy változtatták meg a betegek saját védekező rendszerét, hogy azok képesek legyenek befogadni akár immunológiailag összeférhetetlen veséket is.

A John Hopkins egyetem transzplantációs sebésze, Dorry Segev vezetésével folyt kutatás során először kiszűrték a betegek véréből a kilökődésért felelős antitesteket, majd más antitestekkel töltötték fel a szervezetüket, hogy addig is legyen valamilyen immunitásuk, amíg szervezetük újra képes lesz a védekezésre. Valamilyen, egyelőre ismeretlen okból az újraképződő antitestek már nem lesznek annyira agresszívek az idegen szervekkel szemben.

Amennyiben néhány újonnan képződött antitest mégis problémákat okoz, az orvosok meghatározott szerekkel az összes olyan fehérvérsejtet jelölik, amely agresszív antitesteket termel. Az átültetés előtti érzékenyítés akár két hétig is eltarthat, ami miatt a sebészek logisztikailag csak élő donortól származó szervvel tudnak számolni – írja a nol.hu.

Az új vizsgálatba 22 orvosi központ 1025 olyan, az új kezelésen átesett betegét vonták be, akik szervezete elvileg inkompatibilis szervet kapott. Ezeket ugyanannyi, várólistán lévő, élő donortól szervet kapott beteggel hasonlították össze, illetve olyanokkal, akik elhunyt donortól kaptak immunológiailag megfelelő szervet. Nyolc év elteltével az első csoport 76,5 százaléka volt még életben, míg a várólistáról szervet kapott pácienseknek és a halott donoros szervátültetésen átesetteknek csak 62,9 százaléka, nem beszélve azokról, akik hiába vártak, ennyi idő alatt sem tudtak szervhez jutni. Közülük ugyanis csak 43,9 százalék élte túl a nyolc évet.

Kapcsolódók

Kimaradt?