Képernyőhajlítással vezérelhető telefont mutattak be

Bemutatkozott az első olyan telefon, amely a hagyományos opciók mellett hajlítással is vezérelhető.

Augusztus végén, a Touch Taiwan 2015 rendezvényen bukkant fel az AUO megoldása, amely hajlítható kivitelben érkezik, ezáltal pedig a vezérlés terén is új opciót kínál.

A cég rugalmas AMOLED-panelt mutatott be, amely a gyártó elmondása szerint az első körben 5 hüvelykes méretben, 720p felbontással áll a kísérletező kedvűek rendelkezésére, akik hat különböző módon próbálhatják meg az egyes alkalmazások vezérlését.

Az AUO illetékesei szerint a megoldás törhetetlen, nem kell tehát attól tartanunk, hogy az erős hajlítgatás miatt előbb-utóbb tönkretesszük a készüléket, bár itt nyilván nem végleges, a kereskedelmi forgalomba szánt termékről, hanem mindössze egy, a koncepciót igazoló fejlesztésről van szó – írja az sg.hu.

Az említett felbontáshoz 295 ppi pixelsűrűség társul, ám ez a jövőben könnyen skálázható lesz, így sem a nagyobb, sem pedig a kisebb változatok nem maradnának ki a körből. A panel 0,2 mm vastag, ezt akár tábla PC-kbe is integrálhatjuk, esetükben pedig rögtön felmerül, hogy az egyik oldal meghajlításával érhetnénk el a lapozási funkciót.

Kimaradt?