Romániában is indul a Fidesz (ÁLHÍR)

Felbuzdulva mindent elsöprő sikerén indulni készül a romániai, 2016-os parlamenti választásokon a Fidesz, hogy végre átvegyék a hatalmat ebben az országban is.

Nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, a szomszédos ország választásaira készülve már a következő hetekben megalapítják a romániai Fideszt, hogy aztán a két év múlva sorra kerülő fülkeforradalmat véghez vihessék.

Orbán elmondta, mindössze arra van szükségük, hogy egy-két törvényt átírhassanak, akkor már elég lesz, ha egymillió erdélyi magyar rájuk adja a szavazatát. Ami az RMDSZ-t és a két másik magyar pártot illeti, a miniszterelnök megnyugtató választ adott: az új törvénykezés számukra is lehetőséget biztosít majd.

Az Adevărul „Csak a kétharmad” címmel írt Orbán bejelentéséről. A lapban azt taglalták, ha nem áll össze újra az USL, de még a PDL-t is bevonva, esélyük nem lesz 2016-ban. Rossz nyelvek szerint Victor Ponta már most leadta a honosítási kérelmét a csíkszeredai konzulátuson.

Kimaradt?