Ezentúl fizetni kell a Facebooknak a lájkokért (ÁLHÍR)

Fizetőssé teszi a Like gomb használatát a Facebook, miután a közösségi portál készítői úgy gondolják, a felhasználók túlságosan is bő kézzel osztogatják egymásnak az elismeréseket.

Naponta 757 millió ember használja a közösségi oldalt, összesen pedig 4,5 milliárdszor nyomjuk meg a Like gombot. Ezért Mark Zuckerberg alapító február elején bejelentette, egy nap összesen ötször lájkolhatunk ingyenesen, a többiért fizetnünk kell. Egy gomblenyomás mindössze egy centbe kerül, a műkörmös fényképek esetén azonban ennek tízszeresét kell fizetni.

Zuckerberg ugyanakkor elmondta, a csecsemős és macskás videók megjelenítéséért is fizetni kell a jövőben, a tarifán most dolgoznak, a Coelho és Osho idézetek szintén pénzbe kerülnek majd. Ezentúl öt dolláros büntetéssel sújthatják azt, aki harmincnál több, szinte azonos fotót közöl a Facebookon, és a csak emotikonokkal kommunikálók is számíthatnak bírságra.

A jó hír azonban, hogy a mérlegen lehet egyenlíteni: a saját vélemények, az értelmes cikkek megosztása, és a Zuckerberget istenítő megszólalások hozhatnak néhány centet a konyhára, amiből majd ismét kedvelhetjük a műkörmös fényképeket.

Kimaradt?