Új titkok derültek ki Tőkés Lászlóról (ÁLHÍR)

Csütörtökön ismét az erdélyi magyar pártok összefogását javasolta az európai parlamenti választásokra az EMNP. A párt elnöke szerint a koalíciós jelöltlistát Tőkés Lászlónak kell vezetnie, akiről kiderült az is, hogy két szivárvány kereszteződése alatt született.

Erről Toró T. Tibor kolozsvári sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta, hogy Václav Havel és Lech Walesa mellett Tőkés egyike a rendszerváltás szimbolikus alakjainak, a pápa és a dalai láma spirituális társa, akiről eddig titokban tartott információkat oszthat meg most.

Így derült ki például, hogy a politikus két szivárvány kereszteződése alatt született, világra jövetelekor pedig fehér galambok szálltak fel az égbe. Toró elmondta, miután az újszülött Tőkés ragyogó tekintetével meggyógyította a kórház haldokló betegeit, saját lábain sétált haza úgy, hogy a helybeli focicsapatnak egy gólt is rúgott, hozzásegítve őket ezzel a vidéki bajnokság elnyeréséhez.

A néppárti elnök arról is beszélt: egy székely asszony megjósolta, hogy Tőkés az európai parlamenti választásokon szerepel majd az RMDSZ színeiben, ugyanebben az évben pedig egy traktort húz ki a mocsárból. A jóslat szerint volt püspöknek komoly szerepe lesz az EU átalakításában, visszafogja Kína világuralmi törekvéseit, és megfenyegeti az oroszokat.

Kimaradt?