Fogadják a híveket a templomok karácsonykor és újévkor: mutatjuk a szabályokat

A romániai egyházak, a kormány és az egészségügyi minisztérium képviselői abban állapodtak meg a vallásügyi államtitkárságon tartott tisztázó megbeszélésen, hogy a karácsonyi ünnepek folyamán, illetve az újévi és adventi időszak alatt sem zárják be a templomokat, a szertartások mindegyikét megtartják. Sőt esetenként többet is egy nap folyamán, hogy összes hívüknek lehetőséget biztosíthassanak a részvételre – tájékoztatta a Maszolt Fehér Attila evangélikus esperes.  

Az egészségügyi szabályok szerint a beltéri istentisztelet esetében a 2 méteres távolság (4 négyzetméter) betartása kötelező, a kültéri szertartásokon pedig a másfél méteres távolságra kell tartózkodniuk egymástól a híveknek. A családosok számára külön helyek biztosíthatóak a templomban, ahol a szülők és kiskorú gyerekek együtt ülhetnek, és abban is megállapodtak, hogy a lelkészeknek nem kell maszkot viselniük a szertartás lebonyolítása közben –  részletezte Fehér Attila evangélikus esperes.

Ha a templom befogadóképessége nem elegendő a nagyszámú gyülekezet jelenlétéhez, lehetőség van több, egymás utáni istentisztelet megtartására is, azzal a feltétellel, hogy az előírások szerinti szünetidőnek, a szellőztetésnek és fertőtlenítésnek eleget tesznek a lelkipásztorok. A lelkészeknek külön feladatuk figyelmeztetni a híveket a felelősségteljes cselekvésre, a helyes maszkviselésre, illetve arra, hogy ha nem érzik jól magukat vagy lázasak, akkor mellőzzék a közösségben való részvételt.

Az istentiszteleteket egyébként a vesztegzár alá vont településeken is megtartják, a kültéri és beltéri szertartásokon legfeljebb 20 személy részvételével.

Kapcsolódók

Kimaradt?