Római kori kutat tártak fel egy németországi külszíni fejtésen

Római kori kútra leltek az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Kerpen szénbányájának külszíni fejtésén.

A mintegy 15 méter mély kútban a régészek egy öt méter magas, három női istenség alakjával díszített Jupiter-oszlopot találtak - közölte kedden az állam műemlékvédelmi hivatalának szóvivője. A római mitológia főistene, Jupiter tiszteletére emelt oszlopokból nem kevés akad Németországban, a kerpeni oszlop különlegessége a három istennő alakja - mondta a szóvivő.

A régészek már az 1980-as évek óta tudták, hogy a helyszínen hajdan római birtok terült el. Mivel a barnaszénbánya egyre közelebb került a helyhez, ki kellett ásni a maradványokat. A leletek fát is tartalmaztak, így a korukat is meg tudták határozni: a kutat a 2-3. századtól az 5. századik használták. Ebben az időben akár 30 ezer római katona is állomásozott a Rajna-vidéken. A birtokok feladata az élelmiszer-ellátás volt.

A szóvivő elmondása szerint a Jupiter-oszlop összetört: mintegy tíz nagyobb darabban került elő, ezeket most a bonni helytörténeti múzeumban restaurálják. Azt még nem tudni, kiállítják-e valaha. A kútban a római főistenszobornak csak az altestét találták meg, a felsőtest eltűnt - tette hozzá.

A szakemberek egyelőre találgatnak, miért dobták az oszlopot a kútba, talán a kereszténység elterjedése, vagy a rómaiak és a germánok közötti harcok miatt végezhette így a műtárgy.

Kapcsolódók

Kimaradt?