Ismerkedjünk az állatokkal! A marosvásárhelyi állatkert izgalmas programsorozatáról érdeklődtünk

Teknősök, kígyók, elefántok és oroszlánok léphettek már porondra a marosvásárhelyi állatkert Ismerkedjünk az állatokkal! című eseménysorozatának keretében. A munkaközösség célja minden hétvégén egy újabb bentlakó állat életének bemutatása – tudtuk meg Kopacz András állatkerti aligazgatótól, akit az állatbemutató mellett az intézmény jövőbeni terveiről is kérdeztünk.

Mesélne arról, hogy hogyan jött ez a programötlet, főként kiknek szól, és milyen céllal kerül megrendezésre a minden hétvégén ismétlődő rendezvény?

A Marosvásárhelyi Állatkertben 20 éve működik az állatkerti oktatás. Az ilyen jellegű állatbemutatás két évvel ezelőtt kezdődött, akkor még Az állati jó találkozások címen, amit idén az Ismerjük meg jobban az állatokat megnevezésre kereszteltünk. A rendezvénysorozat mindenkinek szól, de főként a gyermekeknek. A lényege, olyan dolgokat mutatni az érdeklődőknek, amely nekünk, állatkerteseknek napi rutin, de a látogatók nem láthatják, nem élhetik meg – azért itt megjegyezném, hogy nem ebből áll az állatkertes munka, ez csak a szép oldala. Az állatbemutatás mellett egyébként a kisebbek majdnem minden alkalommal kapnak kifestős lapot is, amelyet hazavihetnek.

Az esemény során milyen állatokkal ismerkedhettek meg eddig a látogatók?

A rendezvények során egy-egy állatfajt mutatunk be, így az első alkalommal a teknősöket léptettük porondra, ezek közül is az állatkertben felfedezhető három fajt, a görögteknőst, a mocsárit és az ékszert. A hüllők gondozója tartott egy előadást, a gyerekek meg is foghatták ezeket az állatokat és megcsodálhatták közelről is.

Következő héten a kígyók kerültek bemutatásra, itt szintén a gondozójuk mutatta be őket, amit kígyósimogatás követett – a gyerekek megfoghatták a gabonasiklót is. A harmadik alkalommal az elefántok kerültek színtérre, bemutatásra került a napi elefánt tréning, majd a látogatóknak volt lehetőségük olyan helyre bemenni az elefántházban, ahová csak az alkalmazottak járhatnak be. Innen közelről láthatták az elefántokat és lehetőség volt murkot is adni nekik.

A negyedik állomás az oroszlánoknál volt, egy rövid bemutató után a látogatók bemehettek az oroszlán házába, ami egy állatkerti séta során nem látogatható. Az épületben az oroszlánok nagy üvöltéssel kápráztatták el a látogatókat. A hangoskodás után különleges etetésben volt részük az állatoknak: fára felkötött húsdarabok voltak elhelyezve a kifutóban. Ilyen módon a résztvevők megcsodálhatták, hogy milyen nagyok is az oroszlánok. Ezen a héten a majmok fognak „szerepelni”. Környezetgazdagítási elemek lesznek behelyezve a kifutóba.

A közeljövőben milyen meglepetésekkel várják a látogatókat?

A meglepetés mindig az lesz, hogy szombaton mi sem tudjuk, milyen állat következik a jövő héten. Mindig hétfő-kedden döntjük el és beszéljük meg a forgatókönyvet. Így legtöbbször szerdán kerül kihirdetésre, és válik nyilvánvalóvá az érdeklődők előtt is.

Milyen szabályokat betartva vehetünk részt a rendezvényen?

Mindig a kormány által meghozott döntéseknek kell alávetnünk magunkat, és a látogatóknak is ez alapján kell viselkedniük.

Milyen gyakorisággal lesz megtartva a szombati rendezvény?

Ha nem változik a helyzet az országban, ami a vírust illeti, és nem lesznek szigorítások, akkor tartjuk magunkat a heti gyakorisághoz, azaz a szombat 11.00 órai kezdéshez.

Milyen terveik vannak a jövőre tekintve?

Sajnálatos módon a jelenlegi állapot eléggé közbeszólt az idei terveinket illetően, de igyekszünk mindent megtenni önerőből, hogy a régi majompavilont rendbe hozhassuk és visszaadjuk az eredeti küldetését – ez a mai Színház tér helyett lévő Lázár Ödön parkban volt. Számításaink szerint a művészeti iskola tanítványai klasszikus zenét fognak játszani a megújult pavilonban. Ezenkívül egy új majomkifutót építünk, amely reményeink szerint hamarosan kész lesz, és a makákók nemsokára élvezhetik az új, tágas otthonukat. Természetesen tervek vannak, de mindig a jelenlegi anyagi helyzethez kell igazodnunk.

A marosvásárhelyi állatkert az érdeklődőket szombatonként várja az Ismerkedjünk az állatokkal egy órás rendezvényre, július 25-én a páviánokkal lehet majd megismerkedni. Az esemény bővebb leírása az állatkert Facebook-oldalán található.

Kapcsolódók

Kimaradt?