Újabb koronavírus elleni vakcinát kezdenek el embereken tesztelni

Már három olyan koronavírus elleni vakcina létezik a világban, amely a klinikai tesztek szakaszában jár. A TechCrunch cikke szerint ezúttal az Inovio nevű amerikai cég fejlesztése kapott engedélyt rá, hogy embereknek beadva vizsgálják, alkalmas-e a kór kezelésére.

Az INO-4800 nevű szer ehhez az amerikai gyógyszerészeti hatóságtól (FDA) kapott jóváhagyást. A vakcinával kapcsolatos munkát Bill Gates alapítványa is támogatja.

A vakcinát első körben 40 egészséges önkéntesnek fogják beadni, elsősorban Amerikában. Az Inovio más módon tervezte a szert, mint a hasonló ellenanyagon dolgozó cégek. Ennek lényege, hogy nem a vírust leküzdő antitestet juttatják a szervezetbe, hanem egy különleges génszekvenciát, amely arra ösztönzi a testet, hogy termeljen ellenanyagot. Az első eredményeket nyárra várják a szakemberek.

Az amerikai biotechnológiai labor szerint idővel akár egymillió vakcinát is képesek lesznek előállítani, ehhez azonban még nagyon sok vizsgálatot kell elvégezniük. Illetve ott van az egyik legfontosabb, a most következő klinikai teszt, melynek eredményén igen sok múlik. Ha azonban minden jól alakul, akkor sem valószínű, hogy hónapok múltán (széles körben alkalmazható) védőoltás születik belőle, erre ugyanis legalább egy, másfél évet kell várni.

Az Inovio vakcinája mellett két másik fejlesztés kapott engedélyt a klinikai tesztekre. Az egyik az amerikai Moderna és a szintén amerikai NIAID, a járványos betegségeket vizsgáló központ munkája, a másik pedig a CanSino Biologics és a Pekingi Biotechnológiai Intézet vakcinája. Az előbbinél 2021 nyaráig tart a klinikai tesztek első fázisa, a másiknál idén decemberig.

(Nyitókép forrása: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?