Hivatalos: nem az emberek szabadították a világra a koronavírust

A Covid-19-járványt okozó új koronavírus természetes evolúció eredménye egy friss tanulmány szerint, amelynek szerzői nem találtak bizonyítékot arra, hogy laboratóriumban hozták volna létre a kórokozót.

A Nature Medicine aktuális számában megjelent kutatás során az új koronavírus (Covid-19) és a vele rokon vírusok géntérképéről nyilvánosan rendelkezésre álló adatokat elemezték – számolt be róla a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő portál. „Összehasonlítva az ismert koronavírustörzsek genomját, biztonsággal megállapíthatjuk, hogy az új koronavírus természetes folyamatok eredménye" – mondta Kristian Andersen, a Scripps Kutatóintézet immunológusa, virológusa, a tanulmány egyik szerzője. A kutatásban a Tulane-i Egyetem, a Sydney-i Egyetem, az Edinborough-i Egyetem és a Columbia Egyetem kutatói is részt vettek.

Tavaly december 31-én értesítették a kínai hatóságok az ENSZ Egészségügyi Világszervezetét (WHO), hogy egy új koronavírus-járvány súlyos tüneteket okoz. Röviddel a járvány kitörése után kínai tudósok szekvenálták a vírus génjeit, az adatokat nyilvánosan elérhetővé tették a világ tudományossága számára. A génszekvenálás adatai azt mutatták, hogy a kínai hatóságok gyorsan észlelték a járványt, és azt, hogy a Covid-19-esetek száma az emberről emberre terjedés miatt növekszik, miután egyetlen alkalommal bekerült az emberi populációba.

Andersen és kollégái ezeket a szekvenálási adatokat használták, hogy felderítsék az új koronavírus eredetét és evolúcióját. A vírus több olyan jellegzetességére összpontosítottak az elemzésben, amelyek az eredetéről árulkodnak, mindenekelőtt a felszínéről kiálló fehérjetüskékre, amelyekkel megragadja az emberi vagy állati sejteket és beléjük hatol. A tüske egyik fontos fehérjéjét, az úgynevezett „molekuláris konzervnyitót", vagy RBD-t vizsgálták, amely a gazdasejtet megragadva lehetővé teszi, hogy a vírus kinyissa azt és bejusson a sejtbe.

Azt találták, hogy az új koronavírus fehérjetüskéjének RBD-része úgy változott, hogy hatékonyan támadhassa az emberi sejtek külső részén található ACE2 nevű molekulát. A fehérjetüske annyira hatékonyan kötődött az emberi sejtekhez, hogy a tudósok arra jutottak, természetes szelekció eredményezte a létrejöttét, nem genetikai tervezés. A természetes kialakulást bizonyítja a vírus „gerince", vagyis teljes molekuláris szerkezete, ez volt a másik, amit megvizsgáltak. Ha valaki megpróbált volna új koronavírus-kórokozót szerkeszteni, akkor egy már ismert, betegséget okozó gerincéből indult volna ki. Ezzel szemben a kutatók az találták, hogy az új koronavírus gerince lényegesen eltér a már ismert koronavírusokétól, és leginkább a denevérekben és tobzoskákban található rokon vírusokhoz hasonlít.

„A vírus két fontos jellemzője, a tüske RBD-jének mutációi és a gerince kizárja, hogy laboratóriumi manipulációból származhatna az új koronavírus" – mondta Andersen.

Kapcsolódók

Kimaradt?