Eddig ismeretlen repülő őshüllőfajt határozott meg egy romániai-amerikai kutatócsoport

Új repülő őshüllőfajt határozott meg egy romániai-amerikai kutatócsoport. Az Albadraco tharmisensisnek elnevezett őshüllő tudományos leírása a Cretaceous Research folyóiratban jelent meg a közelmúltban, a tanulmányt Alexandru Solomon, Vlad Codrea és Venczel Márton, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kutatói, valamint Gerald Grellet-Tinner amerikai kutató jegyezte.

A nagyváradi Körösvidéki Múzeum természettudományi részlegét vezető Venczel Márton az MTI-nek elmondta: a repülő őshüllő maradványait a Gyulafehérvár szomszédságában fekvő Alsóváradján, a Sebes folyó medrében találták meg 10-12 évvel ezelőtt. Az akkori leletek leírása egy doktori disszertáció tárgyát képezte, de a leletekkel kapcsolatos igazi tudományos eredmény csak most született meg, amikor ezeket rengeteg más adattal összevetve a kutatók megállapították, hogy teljesen új fajt fedeztek fel.

Venczel Márton közölte: az őshüllőnek egy állközi csontja és az alsó állkapocs egyik darabja, valamint (vélhetően a negyedik) nyakcsigolyája került elő. Ezek alapján állapították meg, hogy repülő őshüllőről van szó, amely a késő kréta kor maastrichti korszakában, mintegy hetven millió évvel ezelőtt élt, és szárnyainak fesztávolsága elérhette a hat métert. Az Albadraco tharmisensis valamennyire hasonlít az iharkúti Bakonydraco galaczihoz, de az a késő kréta korábbi, santoni korszakában élt.

Venczel Márton megjegyezte: nagyon keveset tudnak az Albadraco tharmisensről és általában a repülő őshüllőkről, ezek ugyanis a dinoszauruszokkal együtt kihaltak, és nem élnek mai leszármazottaik. Hozzátette: a viszonylag könnyű csontváz, hosszú nyak, teljesen összeforrt koponya arról árulkodik, hogy jó repülők lehettek, és minden bizonnyal tojással szaporodtak.

A kutató hozzátette: folytatják a kutatásokat, és várható, hogy újabb és újabb csontmaradványokat sikerül azonosítaniuk.

Kapcsolódók

Kimaradt?