Ezt a gyümölcsöt fogyassza, hogy elkerülje a szívbetegségeket
Kutatók szerint fél csészével nem elég enni, naponta 150 grammot kell elfogyasztani ahhoz, hogy hatása legyen.
Napi 150 gramm áfonya elfogyasztása segít csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát egy új tanulmány szerint.
A Kelet-angliai Egyetem (UEA) kutatói csütörtökön publikálták kutatásukat, amelyben az áfonya kedvező hatásáról számoltak be. Az Aedin Cassidy professzor vezette kutatócsoport 138 túlsúlyos vagy elhízott, 50 és 75 év közötti, metabolikus szindrómában (anyagcserezavarban) szenvedő embert vizsgáltak fél éven keresztül, akik naponta fogyasztottak áfonyát.
Cassidy professzor felidézte: korábbi tanulmányok már utaltak rá, hogy az áfonyának kedvező hatása lehet a 2-es típusú cukorbetegség és a kardiovaszkuláris betegségek kockázatának csökkentésére, ám mindeddig a most publikált kutatás volt a leghosszabb ezzel kapcsolatos eredményes kísérlet.
A professzor szerint az áfonya kedvező hatása valószínűleg egy természetes összetevőjének, az antocianinnak köszönhető, amely a gyümölcs élénk kék vagy vörös színéért felelős molekula. A kutatás eredményeként a tudósok megállapították, hogy napi 150 gramm áfonya elfogyasztása 12-15 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
Az egyszerű üzenet tehát a következő: napi egy csészényi (150 gramm) áfonya elfogyasztása javítja a szív- és érrendszer egészségét – fogalmazott a tanulmány társszerzője, Peter Curtis. Curtis arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisebb adag, félcsészényi, vagyis 75 gramm áfonya napi elfogyasztása nem elegendő, annak még nem volt kimutatható jótékony hatása.