A mesterséges intelligencia jobban felismeri a bőrrákot, mint az orvosok

A mesterséges intelligencia pontosabban felismeri a bőrrákot, mint az orvosok – erre a következtetésre jutottak német kutatók, akik 12 németországi egyetemi klinika dermatológusait versenyeztették egy külön e célra kifejlesztett számítógépes programmal.

A kísérletben részt vevő 157 bőrgyógyász közül csak hét szerepelt jobban, mint a számítógépes algoritmus, 14 orvos ugyanúgy teljesített, mint a mesterséges intelligencia, az orvosok nagy többsége, 137, pedig rosszabbul diagnosztizálta a rákot, mint az algoritmus – közölték a European Journal of Cancer című szakfolyóiratban ismertetett kutatás végzői.

A tesztelt algoritmust a Német Rákkutató Központ (DKFZ), a heidelbergi Nationale Centrum für Tumorerkrankungen (NCT) és az Egyetemi Bőrklinika tudósai fejlesztették. Az orvosoknak és a 12 378 fotó alapján összeállított algoritmusnak 100 bőrelváltozásról – köztük 20 melanómáról és 80 anyajegyről – kellett megállapítania képek alapján, hogy ártalmatlan anyajegyről vagy a bőrrák legveszélyesebb típusáról, a melanómáról van-e szó. A kísérleti alanyoknak el kellett dönteniük, hogy rákgyanú miatt javasolják-e szövettani vizsgálat elvégzését, vagy sem.

Az algoritmus átlagban precízebben diagnosztizálta a bőrrákot, mint a bőrgyógyászok. A mesterséges intelligencia esetleges alkalmazása nem teszi fölöslegessé az orvosi diagnózist, mindazonáltal az fontosabb szerepet tölthet be a bőrgyógyászatban a jövőben, pontosabb diagnózisok megállapítását teheti lehetővé – hangsúlyozzák a tanulmány szerzői.

Az algoritmus már csak azért sem pótolhatja az orvosi rendelést, mert csak kétféle diagnózist ismer, az anyajegyet és a fekete bőrrákot (melanóma), miközben a bőrgyógyásznak egy testi vizsgálatkor több mint 100 lehetséges elváltozást kell lehetőségként számba vennie, köztük nagyon ritkákat és olyanokat, amelyeket aligha lehet felismerni pusztán kép alapján.

Kapcsolódók

Kimaradt?