Dél-Koreában kétéves is lehet egy újszülött

Egy képviselői indítvány eltörölné Dél-Koreában a világ egyik legszokatlanabb életkorszámítási módszerét, a „koreai kort", amely alapján egy december 31-én született kisbaba másnap már kétévesnek számít.

A múlt homályába vesző helyi életkor-kalkuláció szerint egy személy már születése napján egyévesnek, a következő naptári év első napjától pedig kétévesnek számít, bármely szakában is született az évnek. A dél-koreaiaknak így kettős életkoruk van, egy koreai és egy nemzetközi, ez utóbbi szerint általában két évvel fiatalabbak.

A sajátos életkorszámítási mód eredete nem tisztázott, egyes feltevések szerint talán azzal függ össze, hogy hajdan beszámították az ember életébe az anya méhében töltött kilenc hónapot is, talán egy ősi ázsiai számrendszerrel, amely nem ismerte a nullát, mások szerint az időt 60 éves ciklusokra osztó kínai asztrológiában gyökerezhet, amelyben sokkal nagyobb – szimbolikus – jelentősége van az évnek, mint a születés napjának.

A nyugati típusú kalkulációt Dél-Koreában is bevezették az 1960-as évek elején, de a kormányok nem sokat tettek azért, hogy a lakosságot hozzászoktassák az újfajta időszámításhoz, ezért a dél-koreaiak hétköznapi életükben az ősi, helyi számítást használják, és a legtöbben hozzászoktak ahhoz, hogy kétféle életkoruk van.

Mindazonáltal a „koreai életkor” fogalma egyre inkább anakronizmusnak számít a viharosan modernizálódó távol-keleti országban, számos bonyodalmat okoz, ezért is terjesztett be januárban Han Dzsu Hong parlamenti képviselő egy indítványt, amely kötelezné a kormányt, hogy minden hivatalos dokumentumban kizárólagosan a nemzetközi életkorszámítást alkalmazza, és annak használatára ösztönözze a lakosságot is.

Hvan indítványa az első kísérlet az országban a „koreai kor” eltörlésére. Az utóbbi években végzett felmérések szerint a dél-koreaiak többsége támogatja a nyugati mintát, de sokan ragaszkodnak a hagyományhoz.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?