Románia legnagyobb fái: Erdélyben van a famatuzsálemek zöme

Brassó megyében él a legnagyobb ismert gyertyán, a legöregebb kőris pedig Kolozs megyében. Mirkvásáron több száz, 4 méternél nagyobb kerületű tölgy áll egyetlen legelőn, ami unikum Európában. Erdélyi biológusok interaktív adatbázisba gyűjtötték ezeket a fákat.

Az ország legszebb, legnagyobb, legöregebb fáit veszi nyilvántartásba erdélyi önkéntesek kicsi, de lelkes csoportja. A Románia legszebb fái (Arbori remarcabili) nevű projekt keretében eddig 4 608 fát lajstromoztak. A pompás növénymatuzsálemek gyűjtőhelye a 2015 óta létező, háromnyelvű, www.arboriremarcabili.ro portál, ahol interaktív térképen lehet megtekinteni őket. A weboldalra bárki feltölthet újabb fákat, fényképpel, koordinátákkal és rövid leírással. A legtöbb fát egy maroknyi biológus azonosította, de összesen 248 személy járult hozzá a folyamatosan bővülő nyilvántartás létrejöttéhez.

A projekt egyik kezdeményezője Hartel Tibor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológiai- és Ökológiai Intézetének docense. Elmondása szerint az ötlet a fás legelők kutatása során született meg, amelynek során rájöttek, hogy ezen élőhelyeken különösen sok a hatalmas, öreg fa.  Temetőkben, templomkertekben szintén előfordulnak matuzsálemi korú, koronás óriások, az erdőkben ellenben viszonylag ritkák, a gazdálkodás alatt álló erdőkből pedig teljesen hiányoznak.

Főleg a szász régió tájörökségét képezik

A Kárpátokon belül Dél-Erdélyben van a legtöbb belőlük, aminek inkább kulturális és gazdasági, mintsem ökológiai okai vannak. „A szász kultúrában fontos szerepe volt a disznólegeltetésnek, ami biztosította a fás legelők fennmaradását, azért ezek főleg a szász régió tájörökségét képezik” – nyilatkozta a Maszolnak Hartel Tibor.

Az interaktív térképen jól látszik, hogy a nyilvántartásba vett fák elsöprő többsége Erdélyben található. Ez nagyrészt annak tudható be, hogy a Kárpátokon túl a fás legelők javarészt eltűntek, ugyanakkor a Regátból lényegesen kevesebb az olyan önkéntes, aki figyelemre méltó fákat tölt fel a weblapra. A Királyföld mellett még a Székelyföldön és Kolozsvár környékén nagy az öreg fák koncentrációja, ellenben a Mezőségen alig vannak, mivel ott más funkciót kaptak az egykori fás legelők.

A legnagyobb sűrűséggel a Segesvár környékén fekvő Mirkvásár legelőjén fordulnak elő hatalmas fák, eddig 400-nál is több, minimum 4 méter törzskerületű tölgyet számoltak ott össze, de vannak köztük 6-7, sőt 9 méteresek is. „Nincs még egy ilyen hely Európában” – állítja Hartel Tibor. Ezeknek a fáknak nagy ökológiai és kulturális értékük van.

Idegenforgalmi szerepük is van

Egy 400 éves tölgyfa akár 2000 másik élőlény, növény, rovar élőhelye lehet. A famatuzsálemekre helyi kezdeményezések épülhetnek, Mirkvásáron például egy gigászi, 920 centiméteres törzskerületű tölgyből a falu szimbóluma, brand lett. Szászkézden az idegenforgalom szeretne profitálni belőlük, öregfa múzeumot szándékoznak létrehozni. Bár a portálon szereplő fák száma folyamatosan nő, a valóságban rohamosan fogynak, sokat kivágnak, kárt tesznek bennük, mielőtt az azonosításukra sor kerülne.

Az ország legnagyobb fája, amely európai viszonylatban is az élbolyba tartozik, a bukovinai Cajvana településen található, körülbelül 900 éves tölgy, kerülete 11 méter. Hartel Tibor kedvenc fája azonban nem ez, hanem egy gyertyán, nemének legnagyobbika idehaza. Ez a Brassó megyei Szásztyúkos határában áll, törzskerülete 510 centiméter, életkora pedig meghaladja a 150 évet.

Kapcsolódók

Kimaradt?