Tesztrepüléseket hajtottak végre a NASA Mars-helikoptereivel

Tesztrepüléseket hajtottak végre a 2020-ra tervezett Mars-utazás helikopterével az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei a NASA pasadeniai bolygókutató intézetében (JPL).

Az 1,8 kilogramm súlyú jármű a tervek szerint 2021-ben érkezik a vörös bolygó felszínére egy marsjáróhoz erősítve. Néhány hónappal később fogják munkába állítani és elvégezni vele az első, mintegy 90 másodpercig tartó tesztrepüléseket olvasható a NASA honlapján.

A tesztrepülések többségének célja, hogy demonstrálják, miként lesz képes működni a Marson, hogyan működik a vörös bolygón uralkodó hőmérsékletek közepette. Képes-e a helikopter túlélni a marsi hideget és működőképes maradni, amikor éjszakánként akár mínusz 90 Celsius-fokra süllyedhet a hőmérséklet.

„Az első marsi repülésre készülve mintegy 75 percet repültünk egy helikoptermodellel, amely igen hasonló volt a mi helikopterünkhöz. A marsi repülésre szánt helikopterrel végzett minapi teszt volt azonban a valódi durranás. Látnunk kellett, hogy megfelelően működik-e" idézte MiMi Aungot, a Mars Helicopter-program pasadenai projektmenedzserét a NASA közleménye.

A Földön mindennapos helikopterrel repülni, de teljesen más a több százmillió kilométerre lévő Mars légkörében. „A marsi légkör sűrűsége csak egy százaléka a Föld légkörének" magyarázta Aung. Hogy tesztrepüléseiket hasonló körülmények között végezzék a tudósok a JPL űrszimilátorát, egy 7,62 méter széles vákuumkamrát használtak, amelyet szén-dioxiddal, a vörös bolygó légkörének fő alkotóelemével töltöttek meg.

„Legközelebb már a Marson fogunk repülni"

„A helikopter működtetése igen ritka légkörben csak az egyik kihívás. El kellett vennünk a Föld gravitációjának kétharmadát is, mivel a Mars gravitációja jóval gyengébb" mondta Teddy Tzanetos, a helikopter tesztrepüléseinek vezetője. Ehhez a kutatócsoport egy gravitációt kioltó rendszert tervezett, amelyet a helikopter tetejére erősítettek.

„A rendszer és helikopterünk is tökéletesen működött. Csak 5 centiméter magas körözésre volt szükség ahhoz, hogy megkapjuk az összes szükséges adatot, amely megerősíti, hogy Mars-helikopterünk önműködően repül a vörös bolygóhoz hasonló atmoszférában" hangoztatta Tzanetos.

A következő napon újabb tesztrepülést hajtottak végre a vákuumkamrában szintén 5 centiméter magasan összességében egy percen át. „Legközelebb már a Marson fogunk repülni" mondta Aung. A helikoptert 2020 júliusában tervezik a marsjáróval útnak indítani egy Atlas V hordozórakéta fedélzetén a floridai Cape Canaveralról. A tervek szerint 2021 februárjában fognak megérkezni a vörös bolygóra.

Kapcsolódók

Kimaradt?