Robot segítségével vizsgálódtak a fukusimai erőműnél

A nyolc évvel ezelőtti fukusimai atomkatasztrófa óta először tettek szerdán kísérletet japán szakemberek arra, hogy robotszerkezettel hozzáférjenek az egyik megrongálódott atomreaktor aljában felgyülemlett megolvadt fűtőanyaghoz – közölte a helyi sajtó.

A Majnicsi Simbun című lap beszámolója szerint a műveletet az erőmű második számú reaktorában hajtották végre. A reaktorköpeny alá egy 15 méter hosszú csövet engedtek le, amelynek végén két kar, sugárzásmérő és videokamera van felszerelve. A szerkezettel mintát tudnak venni a megolvadt fűtőanyagból. A 30 centiméter hosszú és 10 centiméter vastag karok két kilogrammnyi súlyt képesek felemelni. A rendkívül radioaktív anyagot nem fogják a reaktortesten kívülre vinni. A cél csupán az, hogy megvizsgálják az anyag állapotát, és hogy meg lehet-e emelni.

A létesítményt üzemeltető TEPCO energiaipari vállalat a fűtőanyag kiemelését az idei év második felére tervezi. A most szerzett tapasztalat fontos információt szolgáltat majd az egyes és hármas számú reaktorokban végzendő hasonló jellegű munkálatokhoz. A TEPCO szerda este számol majd be a kísérlet eredményeiről.

2017-ben szintén leküldtek egy robotot, amely akkor a balesetben károsodott atomerőmű 2-es blokkját kellett volna, hogy megvizsgálja, azonban az erős sugárzás miatt a rászerelt speciális kamera 2 óra alatt tönkrement, majd egy héten belül egy másik is.

Kapcsolódók

Kimaradt?