Vérhold, farkashold és teljes holdfogyatkozás is lesz hétfő reggel

Az évtized utolsó teljes holdfogyatkozását követhetjük figyelemmel hétfőn a hajnali órákban, ha az időjárás is engedi. Sőt a szuperhold, a vérhold és a farkashold jelensége is megfigyelhető lesz.

A Hold romániai idő szerint 4 óra 36 perckor kezd fogyatkozni, bár ekkor még szabad szemmel szinte láthatatlan lesz a jelenség. Látványosabbá csupán 5:33-kor válik, amikor a teljes árnyék eléri a Hold peremét, majd percről-percre lassan haladva eltakarja a holdkorongot. A teljes fogyatkozás fázisa 6 óra 41 perctől 7 óra 12 percig tart majd. Az utóbbi időpontban lesz Földünkről szemlélve a legsötétebb a holdkorong. A jelenség 9 óra 48 perckor ér véget.

Holdfogyatkozáskor a Föld kúp alakú árnyéka teljes egészében a Holdra vetül, fokozatosan takarva el szemünk elől égi kísérőnket. A Föld árnyékának fénytörése miatt a hétfő reggeli telihold nagyobbnak, fényesebbnek, vörösebbnek látszik majd az égen, mint általában. Ezért is hívják ezt a jelenséget vörös vagy vérholdnak.

A vörös szín ugyanannak a légkörfizikai jelenségnek köszönhető, ami miatt a naplemente rózsaszín, vörös, vagy éppen narancsos színű. A januári teliholdat szokás továbbá „farkasholdnak” is nevezni. A január 21-i telihold ráadásul szuperhold is lesz: az égitest sokkal nagyobbnak tűnik majd az égen a megszokotthoz képest, amelynek az az oka, hogy az égitest ekkor halad el a legközelebb a Földhöz.

Kapcsolódók

Kimaradt?