A stressz okozta alvászavar csökkentésén dolgoznak magyar kutatók

A stressz okozta alvászavar csökkentésének lehetőségén dolgoznak a Magyar Tudományos Akadémia kutatói, akik a közelmúltban a stressz és az álmatlanság összefüggését térképezték fel.

Mátyás Ferenc, a kutatócsoport vezetője szombaton, az M1 aktuális csatornán elmondta: az emberi agy folyamatosan változik, még alvás közben is, a különböző aktivitási szintek között váltásért pedig egy idegsejthálózat a felelős.

Hangsúlyozta, minden feladathoz kapcsolódik egy optimális éberségi állapot, amelyben az emberek a legjobban tudnak teljesíteni. Példaként említette, hogy amennyiben egy vizsgahelyzetben túl nagyra nő a stressz, az agyunk "leblokkol", nem működik megfelelően, hasonlóan ahhoz, ha valaki nagyon elfárad.

Mátyás Ferenc elmondta, jelenleg azon dolgoznak, miként befolyásolhatnák az éberségi állapotért felelős idegsejthálózatot, hogy megfelelő szintre állíthassák be például a nyugodt alváshoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?