Több madárfaj is kihalt az elmúlt években

Közzétette a világ madarainak állapotáról szóló jelentését a BirdLife International.

A madarak és élőhelyük védelmével foglalkozó szervezet szerint nagy a baj, ugyanis csak az elmúlt néhány évben 8 madárfaj pusztult ki véglegesen. A vadon utoljára 2000-ben látott Spix-ara – amelyet a gyerekek jól simerhetnek a Rió című animációs filmből – mellett a Pouli-gyapjasmadarat, a pernambucói törpekuvikot, az alaogasi liánjárót és a tengerkék ararát is azon fajok közé sorolták, amelyek a szervezet szakemberei szerint bizonyítottan vagy nagy valószínűséggel kihaltak.

A történelem során a legtöbb madárkihalást a kicsiny szigeteken élő fajok esetében regisztrálták, amelyek gyakran esnek vadászat és más fajok áldozatául, de a nyolc újabb kihalt faj közül öt a dél-amerikai kontinensen él, négy Brazíliában – az ő kipusztulásukat a szakemberek az erdőirtással magyarázták.

Az új tanulmány megmutatta, hogy a kihalási válság, amelyet az élőhelyek ember általi elpusztítása okoz, a nagy kontineseken is kibontakozik - idézte Stuart Butchartot, a BirdLife International vezető kutatóját a The Guardian.

A jelentés szerint a fajok eltűnése ráadásul várhatóan nem mérséklődik, sőt, egyre gyorsul. A IUCN legutóbbi vörös listája szerint jelenleg több mint 26 ezer madárfaj tartozik a veszélyeztetett kategóriába.

Kapcsolódók

Kimaradt?