Az apákat is ugyanúgy érintheti a szülés utáni depresszió

Keveset hallani a szülés utáni depresszióról, akkor is főleg az édesanyák kapcsán. Egy új kutatás szerint azonban közel annyi apukát érint a jelenség, mint édesanyát.

Az Indiana Egyetem kutatói 9500 egészségügyi központban végzett felmérést vizsgáltak meg. Ezekben az újdonsült szülők a szülés utáni depresszióról vallottak, így kiderült: az anyukák 5 százalékát, míg az apukák 4,4, tehát majdnem ugyanannyi százalékát érinti a jelenség. A kutatás vezetője szerint több apuka érintett a problémában, mint gondolnánk, bár elismeri: a felmérés nem tükrözi teljesen a valóságot. Mivel a férfiakban fel sem merül, hogy szülés utáni depresszióban szenvedhetnek, nehezebb őket elérni és bevonni egy-egy kutatásba

A JAMA Pediatrics szaklapban publikált tanulmány rávilágít arra is, hogy a szülés utáni depresszió tünetei másképp jelentkeznek nőknél és férfiaknál. Míg az anyukák ilyenkor inkább befelé fordulnak, addig az apukák inkább "menekülés" (szerencsejáték, alkohol) során próbálnak enyhíteni a feszültségen, ingerültté válhatnak. 

Szakértők szerint fontos, hogy a friss szülők beszéljenek a problémákról, érzéseikről és merjenek segítséget kérni.

Kimaradt?