Zöldítik a parajdi sóbányát

Elektromos buszok szállítják a turistákat a parajdi sóbányába. Ezzel a felelős és környezetbarát turisztikai élményt ösztönzik, írja az Országos Sótársaság Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

„Az éghajlatváltozással kapcsolatos globális kihívásokkal összefüggésben az Országos Sótársaság célja, hogy a fenntartható turizmus legjobb gyakorlatának példájává váljon a parajdi sóbánya" – olvasható a bejegyzésben.
Constantin Dan Dobrea, a társaság főigazgatója elmondta, ez a kezdeményezés jelentősen csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.Fotó: Országos Sótársaság Facebook oldala
„Az elektromos buszok sokkal csendesebbek a hagyományos járművekhez képest, így csökkentjük a zajszennyezést. Emellett nem bocsátanak ki kipufogógázt, ami szintén hozzájárul a környezetszennyezés csökkentéséhez" – szögezte le az igazgató. Hozzátette, arra törekednek, minden közlekedési eszközt elektromosra cseréljenek.

„Arra szeretnénk ösztönözni a turistákat, hogy környezetbarát megoldásokat válasszanak, és felismerjék a környezetvédelem fontosságát. A parajdi sóbánya nem csak turisztikai célpont, hanem gyógyászati előnyeiről is ismert, mivel jótékony mikroklímával rendelkezik, amely ideális a légzőszervi betegségekben szenvedők számára" – mondta Constantin Dan Dobrea.

A turisták körülbelül 1,5 kilométert utaznak busszal, hogy eljussanak a sóbányába.
A nyári szezonban a buszok menetrendje a turisták számától függ, és amint a busz megtelt, elindul.
Ebben az időszakban átlagosan naponta mintegy háromezer turista megy le a sóbányába.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?