Zelenszkij a román parlamenthez: közösen kell megállítanunk azokat, akik népirtást akarnak Európában

Meg kell állítani azokat az embereket, akik népirtást akarnak Európában – jelentette ki hétfő este a román parlamenthez intézett beszédében Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke.

„Együtt kell megállítanunk ezeket az embereket, akik megszokták, hogy bármit büntetlenül megtehetnek. Közösen kell megállítanunk azokat, akik népirtást akarnak Európában” – mondta egy videóhívás keretében mondott beszédében Zelenszkij.

Volodimir Zelenszkijnek kifejtette meggyőződését, hogy Románia részt fog vállalni Ukrajna újjáépítésében a február 24. óta tartó, Oroszország által indított háború után. „Meggyőződésem, hogy Románia mindent támogatni fog, ami szükséges az igazságtételhez (...) Meggyőződésem, hogy Románia és a román vállalatok részt fognak vállalni az Ukrajna újjáépítését célzó programokban a háború után” – mondta.

Hozzátette, a háború után javasolni fogja a partnerországoknak, hogy vállalják át egy-egy elpusztított régió újjáépítését. „Nagy a bennünk rejlő potenciál, nagyok a belső erőforrásaink, de segítségre van szükségünk ahhoz, hogy újjáteremtsük az életet Ukrajnában” – fogalmazott az ukrán elnök.

Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott a román népnek az ukrajnai menekülteknek nyújtott segítségért, és reményét fejezte ki, hogy Oroszország eláll a háborútól, a hazájukat elhagyni kényszerülő ukránok pedig hazatérhetnek Ukrajnába. „Amint a körülmények lehetővé teszik, párbeszédet szeretnék kezdeni Romániával az ukrajnai román és a romániai ukrán közösségek teljes védelméről, hogy minden támogatást megadjunk, amit csak tudunk. A jövőnk közös az európai családban” – jelentette ki az ukrán államfő.

Zelenszkij videóhívással kapcsolódott be a parlament munkájába | Fotó: Agerpres

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többek között azt mondta, hogy Oroszország ellen új szankciókat kell bevezetni, például le kell zárni a kikötőket az orosz hajók előtt, és fel kell függeszteni az áruforgalmat Oroszországgal. Hozzátette, Ukrajna nem a végső célpontja az orosz agressziónak, az orosz haderő be akarja venni Mikolajiv városát, hogy foglalja el Odesszát, „Odesszától pedig már csak egy lépés a Moldovai Köztársaság”.

„Jelenleg Ukrajna területén dől el egész Közép-Európa és a Fekete-tenger térségének sorsa. Ezért Ukrajna szabadságának védelme Európa biztonságának védelmét jelenti. Oroszország ellen szankciókat vezettek be, de a háború már 40 napja tart” – hangsúlyozta Zelenszkij, hozzátéve, ahhoz, hogy Oroszország a békekötést válassza, meg kell fosztani minden erőforrásától, elsősorban pénzügyi és gazdasági téren.

„Le kell zárnotok a kikötőket az orosz hajók előtt, állítsátok le az áruforgalmat Oroszország irányába és Oroszország felől. Ne importáljatok energiaforrásokat Oroszországból” – kérte a román törvényhozókat Ukrajna elnöke. Zelenszkij kijelentette, a demokratikus világ minden egyes politikusának támogatnia kell most Ukrajna felfegyverzését, mert „most dől el, ki nyeri meg ezt a háborút: a szabadság vagy a zsarnokság?”

„Mindenkinek minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy ezek az orosz katonák a törvény előtt feleljenek az Ukrajna elfoglalt területein elkövetett bűncselekményekért”' – hangsúlyozta Zelenszkij.

Beszédében az ukrán elnök felidézte az 1989-es romániai forradalmat, „a megfélemlítésre és az elnyomásra alapozó” rendszer megdöntését. „Ceauşescut, a feleségét és a környezetüket semmiről sem lehetett meggyőzni. Ugyanígy Oroszországban sem lehet ma meggyőzni semmiről azokat, akik háborút hirdetnek, akik gyilkos parancsokat adnak, akik az ukrán nép és állam megsemmisítésére irányuló terveket szőnek egész nap. Ezek az emberek teljesen elvesztették a kapcsolatot a valósággal, és készek milliók életét feláldozni őrült elképzeléseik megvalósításáért” – mondta. Hozzátette, Oroszország azért sem retten vissza a bucsai vérontáshoz hasonló szörnyű tettektől, mert meggyőződése: az európai vezetők túl gyengék ahhoz, hogy megállítsák.

Felszólalása elején Zelenszkij lejátszott egy összeállítást a bucsai tömegsírokról készült felvételekből. Azt mondta, egyelőre 300 civilről tudnak, akiket megkínoztak, majd fejbe lőttek, többnek közülük össze volt kötözve a keze. Az ukrán elnök kitért arra, hogy a RIA Novosti orosz állami hírügynökség korábban cikket közölt Mit kellene tennie Oroszországnak Ukrajnával? címmel. Állítása szerint ebben az ukrajnai népirtást próbálják igazolni a szerzők, akik azt írják, hogy Ukrajnának még a nevét is meg kellene semmisíteni. „És mindezt az állami hírügynökség jelenteti meg, amely csak az ország hivatalos álláspontját közli az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Már nem is rejtegetnek semmit, nagyon nyíltan beszélnek a háború céljairól. Ha a hadseregünk és a népünk nem védte volna magát, egész Ukrajnában azt tették volna, amit Bucsában tettek” – mondta még Volodimir Zelenszkij, hozzátéve, hogy információik szerint Bucsában tanítókat és tanárokat végeztek ki.

Florin Cîţu: Oroszországot teljesen izolálni kell gazdaságilag

Zelenszkij felszólalása előtt a két házelnök beszélt. Florin Cîţu, a szenátus nemzeti liberális párti (PNL) elnöke szerint Oroszországot teljesen izolálni kell gazdaságilag. „Zelenszkij úr, ön egy hős, nemcsak Ukrajnában, hanem Romániában és a demokratikus elveket és értékeket tiszteletben tartó többi országban is. A bátorság és a kitartás, amelyről bizonyságot tett ebben az Ukrajna számára oly nehéz időszakban, mindannyiunkat inspirál, és arra motivál, hogy fogjunk össze, mert csak közösen győzhetünk” – fogalmazott a szenátus elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Rámutatott, Európának még többet kell tennie, mert „óráról órára gyermekek, idősek, nők, ártatlan civilek halnak meg Ukrajnában”. Cîţu hangsúlyozta, minden eszközt fel kell használni a Vlagyimir Putyin orosz elnök által teljesen indokolatlanul indított háború megállítására. „Ez azt jelenti, hogy Oroszországot teljesen izolálni kell gazdaságilag. Lehet, hogy egyesek ezt túl kemény intézkedésnek tartják, de szerintem nincs eléggé kemény válasz az Ukrajnát ért atrocitásokra” – nyomatékosította.

Florin Cîţu kiemelte, a bucsai mészárlás nem maradhat büntetlenül, ugyanakkor emlékeztetett, hogy Románia már kérte a Nemzetközi Büntetőbíróságtól, indítson kivizsgálást az ukrajnai atrocitások ügyében népirtás, háborús bűntettek és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Marcel Ciolacu: a második világháború utáni legsúlyosabb biztonsági válsággal szembesülünk

Február 24. óta a második világháború utáni legsúlyosabb biztonsági válsággal szembesül Európa, miután az Orosz Föderáció „indokolatlan, törvénytelen és provokáció nélküli inváziót hajtott végre” Ukrajnában – mondta Marcel Ciolacu, a képviselőház szociáldemokrata párti (PSD) elnöke a parlament hétfő esti plenáris ülésén, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő felszólalása előtt.

„Erről az emelvényről is csatlakozunk azokhoz a hangokhoz, amelyek határozottan és megingathatatlanul támogatják Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül” – mondta Ciolacu. Az alsóházi elnök hozzátette, Románia határozottan elutasítja Oroszország felelőtlen magatartását, és az Ukrajna ellen indított katonai akció azonnali és feltétel nélküli leállítását, valamint az orosz haderő Ukrajnából való kivonását kéri. Kijelentette: a bucsai mészárlásról készült felvételek elborzasztották és felháborították a világot, a vérengzés elkövetőit szerinte mielőbb felelősségre kell vonni.

A házelnök ugyanakkor arról biztosította az ukrán államfőt, hogy a háború elől menekülő ukránok ezután is megfelelő védelemben részesülnek majd Romániában.

Ciucă: túlságosan sokan vesztették életüket az ukrajnai háborúban

Túlságosan sokan vesztették életüket az ukrajnai háborúban – jelentette ki hétfő este a parlamentben, az ukrán államfő beszéde utáni felszólalásában Nicolae Ciucă román miniszterelnök. Ciucă Volodimir Zelenszkijt a barbár és igazságtalan agresszióval szembeni ellenállás szimbólumának nevezte. „Ön ma (...) egy olyan nemzet vezetője, amely az identitásáért és szabadságáért küzd ebben a törvénytelen és indokolatlan háborúban” – mondta a kormányfő.Fotó: gov.ro

Felszólalásában emlékeztetett arra, hogy sokan elmenekültek Ukrajnából a civileket, iskolákat, kórházakat, színházakat válogatás nélkül brutálisan bombázó orosz csapatok elől. „Mindannyiunkat megráztak a Bucsában történt atrocitások, amelyekről csak tegnap szereztünk tudomást, amikor az ukrán csapatok bevonultak a Kijev környékén megszállt területekre. A polgári lakosság elleni embertelen cselekedeteket nemzetközi büntetőbíróságoknak kell szankcionálniuk, és mi mindent megteszünk, hogy a felelősöket bíróság elé állítsuk” – jelentette ki Nicolae Ciucă.

A miniszterelnök csodálatát fejezte ki „az ukrán nép kitartása, elszántsága és bátorsága” iránt, amellyel megvédi országát, demokratikus értékeit és életmódját. Kijelentette, hogy a románok szolidárisak az ukrán néppel, és megnyitották „ajtóikat és lelküket” az országukba érkező ukrán szomszédaik előtt. Szerinte több mint 650 ezer menekült érkezett a háború kezdetétől Romániába, és nemcsak az állami intézmények, hanem a civil szervezetek és az egyszerű emberek is a segítségükre siettek, mert átérezték a drámai helyzetüket. A kormányfő köszönetet mondott beszédében a romániaiak emberségességéért, szolidaritásáért és nyitottságáért.

Hangsúlyozta: Románia mindent megtesz azért, hogy a Romániába érkezett ukrán állampolgároknak normális életet és tisztességes megélhetést biztosítson. Elmondta, hogy ezek az emberek ugyanolyan feltételek mellett részesülnek egészségügyi szolgáltatásokban, mint a román állampolgárok, és munkát is vállalhatnak. Emlékeztetett arra, hogy különböző törvénymódosításoknak köszönhetően már több mint 1100 ukrán dolgozik romániai vállalatoknál.

Kitért arra is, hogy a több mint 30 ezer ukrajnai gyermek anyanyelvén tanulhat a romániai iskolákban. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy Románia továbbra is támogatni fogja humanitárius segélyekkel, üzemanyaggal, a túléléshez szükséges eszközökkel az otthon maradó és hazájukat védő ukránokat. A miniszterelnök arról biztosította a Romániában tartózkodó ukrajnai családokat, hogy biztonságban vannak. Külön megköszönte Volodimir Zelenszkijnek, hogy beszédében megemlítette az ukrajnai román közösséget is. „Meggyőződésem, hogy ahogyan mi gondoskodunk az önök polgárairól, úgy önök is gondoskodni fognak a román nemzetiségű polgáraikról” – üzente felszólalása végén az ukrán elnöknek.

Kapcsolódók

Kimaradt?