Winkler Gyula: az európaiak több mint 90 százalékát aggasztja a megélhetési költségek növekedése

Az Eurobarometer 2023-as felmérései egyértelműen kimutatták, hogy az európai polgárok több mint 90 százalékát aggasztja a megélhetéshez szükséges kiadások emelkedése – jelentette ki keddi dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula.

„A megélhetési válságot az emelkedő üzemanyagárak, az energiaválság, az infláció, a felgyorsult zöld átmenet okozza, amely a legtöbb polgár számára elviselhetetlenné válik (...) A világon a leginkább az EU érzi nyomást az ukrajnai és az izraeli háborúk miatt, hiszen a két instabil térség hatása nálunk csúcsosodik” – mondta az RMDSZ európai parlamenti képviselője.

A politikus szerint az idei az európai parlamenti kampány második nagy témája a migráció kérdése lesz, amely 2015 óta folyamatosan foglalkoztatja a közvéleményt. Ugyanakkor a bevándorlás témáját a szélsőjobboldali erők, de egyes tagállamok is opportunista módon használják. „Ausztria például az unióba tartó illegális migránsokra hivatkozva akadályozza Románia és Bulgária schengeni csatlakozását” – emlékeztetett az EP-képviselő.

Winkler Gyula | Fotó: az EP-képviselő Facebook-oldala

Kifejtette, hogy a kampány a harmadik nagy témája az új európai társadalmi szerződés szükségessége lesz, amelyik a helyére teszi az emberek és a politikum közötti megállapodást. „Az alapítók meghatározták az Európai Unió irányvonalát, de attól nagyon messzire eltávolodtunk az elmúlt 5 évben” – jegyezt meg Winkler Gyula.

A politikus úgy véli, itt az ideje, hogy az EU visszatérjen az alapító atyák értékeihez, és ne az ideológiák, hanem az emberek érdekében hozzon döntéseket. Rámutatott, hogy az európai zöld megállapodás nyomása alatt számos olyan ideológiai döntés született, amelyek figyelmen kívül hagyták az emberek igényeit, az őket terhelő költségeket és a társadalom alkalmazkodási képességét. „Nekünk az RMDSZ-ben az új európai társadalmi szerződés azt jelenti, hogy visszatérünk az alapító atyák értékeihez. Hisszük, hogy a politika az emberekért van, nem pedig ideológiákért” – fejtette ki a képviselő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?