Virágba borult Kalotaszentkirály – így néz ki 58 ezer tulipán az ezer fős településen

Piros és sárga holland tulipánok tízezrei virágoznak a Kolozs megyei Kalotaszentkirály utcáin, ezzel egyedülálló látványt nyújtva nemcsak a megyében, de Erdélyben is. Eddig „csak” rózsák és kúszó muskátlik díszítették a falut, amelyért már több díjat is átvehettek, ám idéntől az önkormányzat 58 ezer tulipánt ültetett el, amelyek éppen most virágoznak. Képekben mutatjuk a csodálatos látványt.

Póka András György polgármester a Maszolnak elmondta, egyelőre tanulmányi jelleggel ültették el a tulipánokat a közterületeikre, és ezek a rózsák közé kerültek. A tulipánok épp most virágoznak, de ha elnyílnak, utánuk következnek a rózsák, amelyek most fejlődnek, és június elején nyílnak. „Ezt a hideg, téli, zord időt úgy gondoltuk, megtörjük egy kis sokszínűséggel, frissességgel, ezért is ültettük el a tulipánokat. Eddig úgy néz ki, ez nagyon bevált, nagyon tetszik a lakosoknak és a turistáknak is, így a közeljövőben mindenképpen bővítünk rajtuk” – nyilatkozta.

Fotók: Foto Loco/Balogh Tibor

Mint mondta, eddig „csak” rózsák díszítették az utcákat, kúszó muskátlik pedig a villanyoszlopokat és intézmények ablakait, és a több mint ezer cserepes virágot nagyjából egy héten belül helyezik el újból a faluban. Arról, hogy ki álmodta meg a látványvilágot, vagy hogyan legyenek elrendezve a tulipánok, a polgármester azt mondta, egy 35 fős csapat, akiktől vásárolták a hagymát, két nap alatt elültette és elrendezte mind az 58 ezer tulipánhagymát, rájuk bízták a kompozíciót is, hogy a körforgalomban, zöldterületeken rendezzék el a színes virágokat.

A turizmusnak is nagyon jót tesznek a gyönyörű virágok

Póka András György azt is elmondta, miért fontos az önkormányzatnak, hogy ennyi időt és pénzt fektessen a község szépítésébe. Mind mondja, mivel az infrastrukturális beruházásaik már megvannak, ott tartanak, hogy uszodát, sportpályát is építettek, így végre következhet a falu szépítése, ugyanis végre „megengedhetik ezt magunknak”.

„Mivel ezeket a beruházásokat majdnem mind uniós, vissza nem térítendő forrásokból valósítottuk meg, megengedhetjük magunknak, hogy a szépítésre is költsünk, és nem utolsó szempont az sem, hogy mi köztudottan agroturizmussal foglalkozó település vagyunk, és a gyönyörű virágok mindenképpen turistacsalogatók is” – mondta. Hozzátette, tavasszal Kalotaszentkirályon is megnőtt a turisták száma, és az elmúlt két hétben rengeteg látogató csodálta meg a virágaikat Kolozs megyéből és máshonnan is.

A tulipánhagymák összértéke egyébként 90 ezer lej volt, ebből 500 ezer forintot a Virágos Magyarország versenyen nyert pénz tett ki, a tavaly ugyanis a 28. alkalommal meghirdetett megmérettetésen Kalotaszentkirály nyerte el a legvirágosabb határon túli romániai település címet. Az összeg többi részét az önkormányzat állta. Póka András György úgy vélte, nagyon sok még a szépíteni való, mert ha akarnak, mindig van mit tenni a településen. Mint mondta, a továbbiakban is arra törekednek, hogy minél szebbé, otthonosabbá és a turisták számára vonzóvá tegyék településüket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?