Végzetes lépés: kiszállt a kamionjából és egy autó elé szaladt a fiatal sofőr

Azonnal meghalt az a 27 éves férfi, aki leszállva az általa vezetett kamion fülkéjéből körültekintés nélkül próbált meg átjutni az úttesten és éppen egy érkező autó elé sietett. Az esetet rögzítette egy térfigyelő kamera is.

A halálos baleset egy Argeș megyei faluban történt szerda délután. Az egész szerencsétlenséget rögzítette az a térfigyelő kamera, amely éppen ott volt felszerelve, ahol a kamionos megállt.

Fotó: pillanatkép a térfigyelő kamera felvételéből

A felvételeken jól látszik, hogy a teherautó megáll az út szélén, majd két személygépkocsi a záróvónalat átlépve kénytelen megelőzni. A sofőr ezután száll ki a kabinjából, majd az autója hátulja felé tekintve elindul keresztül az úttesten, néhány lépés megtétele után pedig sietni kezd, éppen egy, a másik irányból érkező autó elé rohanva. Az ütközést a személyautó sofőrje nem tudta elkerülni.

A helyszínre kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni a 27 éves kamionsofőrt, de nem jártak sikerrel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?