Vádat emeltek a világosi bankautomata-robbantók ellen

Vádat emelt hétfőn az ügyészség az Arad megyei Világoson (Şiria) történt robbantásos bankautomata-rablás három gyanúsítottja ellen.

idén július 5-én hajnali 3 óra 30 perckor a három vádlott egy autóval elment az egyik világosi üzlet elé, leparkolták a járművet a járdán, és miközben egyikük őrt állt, a másik kettő oxigén- és acetilénpalackok segítségével felrobbantotta az üzletnél elhelyezett bankautomatát. A robbantás után felfeszítették a bolt bejárati ajtaját, betörték az ablakot, majd elvitték a bankautomata kazettáit, bennük 208.900 lejjel, idézi az aradi törvényszéki ügyészség közleményét az Agerpres hírügynökség.Archív fotó: képernyőmentés

Az ügyészek szerint a robbanásban nemcsak a bankautomata semmisült meg, hanem az üzlet falai, a világítóberendezések, a bejárati ajtó, az ablakok és az áru nagy része is tönkrement.

Mint megírtuk, néhány nappal a robbantás után a gyanúsítottak közül ketten megpróbáltak megszökni az országból, a nagylaki határátkelő közelében fogták el őket a rendőrök, előbb őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba kerültek.

Október 4-én, miközben az aradi bíróságra kísérték őket a rendőrök vizsgálati fogságuk meghosszabbítására, a járműről való leszálláskor sikerült megszökniük, de mindkettőjüket még aznap elfogták. Így szökés miatt is vizsgálat indult ellenük, egyikük felesége ellen pedig fogolyszökés segítésének gyanúja miatt nyomoznak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?