Vádat emeltek a férfi ellen, aki halálra késelt egy 22 éves fiatalt Málnás közelében
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség a málnási gyilkosság ügyében, az 52 éves férfit minősített emberölés bűntette miatt állítják bíróság elé. A vádirat szerint a férfi július 11-én egy erdős területen halálra késelt egy 22 éves fiatalt. A vádlott előzetes letartóztatásban van.
A tragédia július 11-én történt Málnás község külterületén, egy erdős részen, ahol a feltételezett elkövető és az áldozat együtt tartózkodtak. Az ügyészség tájékoztatása alapján a két férfi között szóváltás alakult ki, ami tettlegességig fajult.

A gyanú szerint férfi jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, és a vita hevében először ököllel arcon ütötte a nála hét évvel fiatalabb férfit. Az ütés következtében az áldozat a földre zuhant, ezt követően pedig a támadó egy nála lévő bicskával több alkalommal megszúrta. A halálos sérülést a nyak bal oldalát érő szúrás okozta, emellett a sértett testének több részén is szúrt sebeket találtak.
A 22 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. A hatóságok július 16-án 24 órára őrizetbe vették a gyanúsítottat, majd még ugyanazon a napon a bíróság elrendelte harminc napos előzetes letartóztatását.
CSAK SAJÁT


