Ukrán veteránok egy csoportjával találkozott a külügyminiszter Münchenben

A müncheni biztonsági konferencia második napján Luminiţa Odobescu külügyminiszter ukrán veteránok egy csoportjával találkozott, akiket Románia Ukrajnával és az ukrán néppel való szolidaritásáról biztosított – számolt be vasárnap a külügyminisztérium közleménye alapján az Agerpres.

A közlemény szerint a román diplomácia vezetője szombaton az afganisztáni nők helyzetével foglalkozó rendezvényen is részt vett, illetve partnerországok és nemzetközi agytrösztök képviselőivel tárgyalt.

A veteránokkal tartott találkozón Odobescu gratulált az ukrán hadsereg és az ukrán nép bátorságához és ellenállóképességéhez, valamint reményét fejezte ki, hogy az igazságszolgáltatás felelősségre fogja vonni az orosz háborús bűnösöket.

Fotó: Agerpres

Az afganisztáni nők helyzetével foglalkozó kerekasztal-beszélgetésen a külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az ázsiai országot többszörös – biztonsági, humanitárius, gazdasági és politikai – válság sújtja. Rávilágított arra, hogy Afganisztánban drámai módon sérülnek a nők és lányok jogai, szisztematikusan kirekesztik őket a közélet legtöbb területéről. Felszólalásában hangsúlyozta az ENSZ, valamint a regionális és nemzetközi szintű koordináció szerepét a helyzet javításában, beleértve a női jogok megsértésében bűnösök felelősségre vonását is.

Luminiţa Odobescu szombaton Münchenben Diana Mondino új argentin külügyminiszterrel, Ali Sabry Sri Lanka-i külügyminiszterrel és Bajorország európai ügyekért felelős tárcavezetőjével, Eric Beisswengerrel is tárgyalt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?