Ukrajnai gát felrobbantása: 35–70 település kerülhet víz alá

A kahovkai vízerőmű felrobbantásának következményei nagyjából egy hét múlva, a vízszint stabilizálódása után válnak ismertté – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, az újságírók ukrajnai napja alkalmából megtartott sajtótájékoztatóján.

„Becslésünk szerint 35–70 település kerülhet víz alá. Tudjuk, hogy nagy gondok lesznek az ivóvízellátással az egész országrészben, és nemcsak Herszon megyében, hanem a dnyipropetrovszki és a zaporizzsjai régiókban is. A tragédia következményei majd akkor lesznek ismertek, amikor a kiömlött víz már visszahúzódott. Kiderül, mit hagyott maga után” – fogalmazott az államfő.

Fotó: ukrán elnöki sajtóiroda

Zelenszkij felfedte, hogy az ukrán különleges szolgálatok már korábban tervet dolgoztak ki arra az esetre, ha a kahovkai tározó gátja felrobbanna. Ukrajna tudott arról, hogy az oroszok 2022-ben aláaknázták a gátat.

„Ez az információ a hírszerzésünktől származott, majd megosztottuk partnereinkkel, akik így megtudták, hogy az Oroszországi Föderáció a velük együttműködő helybeliekkel már tavaly aláaknázta a gátat” – fejtette ki.

Zelenszkij kedden újabb haditanácsot hívott össze, amelyen meghallgatta a hírszerzésnek a kahovkai vízerőművel kapcsolatos jelentését. „A fő következtetés az, hogy a robbanás szándékos volt, de nem tervszerű. Viszont a gát összeomlása nem akadályozta meg Ukrajnát abban, hogy felszabadítsa saját területeit” – írta az elnök a Twitteren.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?