Újabb ukrán menekültet keresnek a Máramaros-havasokban – a felesége jelentette az eltűnését

Egy ukrán férfit keresnek a határőrök és a hegyimentők a Máramaros-havasokban, miután felesége bejelentette az eltűnését – közölte kedden Dan Benga, a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat vezetője.

„A 39 éves férfi március 21-én indult el otthonról, és bejelentette, hogy amint Romániába ér, hazatelefonál, ami nem történt meg. A férfi felesége, aki négy nappal később hívta a 112-es segélyhívót, a kereső- és mentőcsapatok rendelkezésére bocsátotta a tervezett útvonalakat és a helyet, ahová a férfi menni akart. A menekült téli felszereléssel indult útnak, van tartalék akkumulátora a telefonjában, külső töltője, hátizsákja élelemmel és tartalék felszereléssel. Sajnos a telefonja ki van kapcsolva" – idézi Dan Benga nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Elmondása szerint a férfi keresését a határőrökkel közösen végzik, a felesége által megadott koordinátákon indultnak útnak.Fotó: Salvamont Facebook oldala Megjegyzi, hogy ezen a határhoz közeli területen az elmúlt 72 órában hevesen havazott, hóvihar volt, a hó helyenként több mint 2 méter magas. A mentők téli körülmények között, túrasíléceken, speciális felszereléssel közlekednek. A máramarosi hegyimentők drónját is bevetik, valamint hőkamerás távcsövet, tette hozzá Dan Benga.

Mint beszámoltunk, az erőszakos mozgósítás miatt egyre nagyobb a felháborodás Ukrajnában. Az országban nincs elég katona, ezért az utcákról rabolják el a civil férfiakat, egyre több katonai ellenőrzőpontot állítottak fel. A fegyveresek minden autót megállítanak, és ha hadkötelest találnak, akkor magukkal viszik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?