Újabb két fertőzöttnél mutatták ki a koronavírus új változatát

Idehaza még alacsony az előfordulási rátája, Hollandiában azonban már az új megbetegedések feléért felelős.

Újabb két koronavírus-fertőzöttnél mutatták ki a SARS-Cov-2 Nagy-Britanniában elterjedt új változatát, közölte hétfőn az egészségügyi minisztérium. Mindkét fertőzött a bukaresti 28-as számú iskolánál azonosított góchoz tartozik. Egyikük egy 43 éves nő, aki az oktatási intézményben dolgozik, a másik pedig egy 53 éves férfi, aki egy másik fertőzött kontaktja.

A mutáns vírus már Erdélyben is megjelent, korábban két Kolozs megyei személynél is kimutatták. Ők nem jártak Nagy-Britanniában és a járványtani vizsgálat szerint nem is találkoztak olyan személlyel, aki a közelmúltban járt volna.

A brit vírusvariánst a szakemberek körülbelül 50 százalékkal fertőzőbbnek tartják a korábbi vírusnál. Az elmúlt hét folyamán Hollandiában már az új fertőzések közel feléért volt felelős, míg egy héttel korábban még csak az esetek egyharmadánál mutatták ki.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?