Újabb fejlesztések Varsolcon: parkosítás és napelempark van tervben
A közelmúltban több jelentős beruházás valósult meg Varsolcon és a községhez tartozó településeken, miközben újabb fejlesztések előkészítésén dolgozik az önkormányzat. Bréda Lajos polgármester szerint a következő időszak egyik fontos feladata a települések szépítése és a község energiafüggetlenségének megteremtése.
Varsolcon az elmúlt időszakban több, a lakosság mindennapjait közvetlenül érintő beruházás fejeződött be. Az utcák aszfaltozása, a víz- és szennyvízhálózat bővítése, a hidak és átereszek kialakítása, valamint a sportinfrastruktúra fejlesztése egyaránt szerepelt az önkormányzat prioritásai között. Bréda Lajos, Varsolc község polgármestere elmondta, az aszfaltozási munkálatok a közelmúltban lezárultak, a beruházás műszaki átvételére pedig a közelmúltban került sor.

„Varsolcon újra aszfaltoztuk az utcákat, elkészültek a sáncok, illetve a házak előtt a hidak” – részletezte a polgármester. Mint mondta, ezek olyan munkálatok, amelyek nem feltétlenül látványosak egy nagyobb beruházáshoz képest, de a lakosság számára könnyebbséget jelentenek.
Szennyvízhálózat és vízellátás több településen
A községben folytatódtak a közműfejlesztések. A szennyvízhálózatot kiépítették Récsében és Kisrécsében, míg Kisrécsében a vízhálózat fejlesztése van tervben. A beruházás mintegy húsz, a településhez tartozó házat érint. A mezőgazdasági utak korszerűsítése szintén fontos része volt az elmúlt időszak beruházásainak, ezért a községben mintegy tíz kilométernyi mezőgazdasági utat tettek járhatóbbá.
A fejlesztések között különleges szerepet kapott a Kraszna folyón átívelő híd megépítése, ami elsősorban a mezőgazdasági munkagépek közlekedését könnyíti meg. A polgármester szerint a híd révén a traktoroknak és más mezőgazdasági gépeknek nem kell a főutat használniuk, hanem rövidebb úton juthatnak ki a határba. „Szekér már nincs Varsolcon, de a traktoroknak és a mezőgazdasági gépeknek nagy segítség, hogy ne kelljen a főúton menniük, hanem a hídon keresztül hamarabb kijuthatnak a mezőre” – fogalmazott Bréda Lajos.
Befejezték a futballpályát
A közelmúlt fontosabb beruházásai között szerepel a varsolci futballpálya felújítása és korszerűsítése, amelyet időközben befejeztek. Az önkormányzat nem szeretne megállni az alapinfrastruktúra fejlesztésénél, ezért a következő időszakban egyre nagyobb hangsúlyt kap a közterületek rendezése és a település arculatának javítása. A községben jelenleg a parkosításon dolgoznak, amint a polgármester mondta, két alkalmazott feladata többek között a parkok, a központ és a sáncok rendben tartása, a fűnyírás és a közterületek folyamatos gondozása. Az önkormányzat a növényzet megújítását tervezi, az utcákra díszfákat és virágzó növényeket szeretnének telepíteni, ugyanis a korábban ültetett tuják nem bizonyultak megfelelő választásnak, ezért más, a helyi éghajlati viszonyokat jobban tűrő növényfajokat keresnek. „Ősz felé szeretnénk rózsákat, díszfákat hozni külföldről, mert a tuják, amelyeket korábban vásároltunk, nem váltak be, kiszáradtak. Más megoldást kell találnunk, hogy a zöldövezetünk, az utcák menti részek be legyenek ültetve, hogy a községnek szebb arculata legyen” – mondta a polgármester.

Kilencmillió lejes beruházás készül
A következő időszak egyik fontos projektje a gázhálózat kiépítése lehet. Az önkormányzat erre a célra kilencmillió lejes finanszírozást kapott, a beruházás kivitelezésére pedig már elindították a közbeszerzési eljárást. Bréda Lajos szerint amennyiben minden a tervek szerint alakul, egy hónapon belül kiválaszthatják a kivitelező céget, amely ezt követően megkezdheti a munkát. A beruházás kapcsán ugyanakkor bizonytalanságot okoz a központi finanszírozások ütemezése. A polgármester szerint a kivitelezők számára komoly kockázatot jelent, hogy a kormányzati források folyósítása késhet, ezért egyes cégek óvatosabban vesznek részt a közbeszerzéseken. „A cégnek nagyon jól kell állnia ahhoz, hogy elkezdje a munkát, és várjon a pénzre akár jövő februárig vagy márciusig” – magyarázta Bréda Lajos. A polgármester szerint az önkormányzatnak ennek ellenére el kell indítania az eljárást, és abban bízik, hogy a következő hónapokban javul a helyzet, és megkezdődhet a beruházás.
Napelemekkel csökkentenék az önkormányzat kiadásait
Az energiahatékonyság és az energiaköltségek csökkentése szintén szerepel a varsolci önkormányzat tervei között. Egy fotovoltaikus rendszer kiépítésére vonatkozó projektet már benyújtottak, amely az orvosi rendelő, a sportterem és a polgármesteri hivatal energiaellátásában jelentene segítséget, hiszen általa az intézmények villamosenergia-költségei jelentősen csökkennének.

A községnek ennél nagyobb tervei vannak, hiszen az önkormányzat mintegy hat hektárnyi területtel rendelkezik, amelyet egy nagyobb napelemes beruházás számára szeretnének hasznosítani – ismertette a polgármester. A tervek szerint a területen kialakított napelemparkból származó energiát a közvilágítás működtetésére használnák fel Varsolcon, Récsében és Kisrécsében. Ez hosszabb távon jelentős megtakarítást eredményezhetne az önkormányzat számára, hiszen a közvilágítás villamosenergia-költségei helyett saját forrásból előállított energiát használhatnának.
Nemcsak építeni, szépíteni is szeretnék a községet
Bréda Lajos szerint a fejlesztések mellett az önkormányzat számára ugyanolyan fontos, hogy Varsolc és a hozzá tartozó települések rendezett, gondozott és élhető környezetet biztosítsanak az ott élőknek. Az utak, hidak és közművek fejlesztését ezért a közterületek folyamatos karbantartásával, parkosítással és új növények telepítésével egészítik ki. A polgármester úgy véli, a következő időszakban a már elkezdett beruházások lezárása mellett az új projektek előkészítése lesz a legfontosabb feladat. A gázhálózat kiépítése, a fotovoltaikus rendszerek megvalósítása és a hathektáros napelempark terve egyaránt azt szolgálja, hogy Varsolc község hosszú távon korszerűbb, energiahatékonyabb és élhetőbb településsé váljon.
CSAK SAJÁT